Késik a tankönyvliberalizáció

<p>A szlovák oktatásügyi minisztérium december elején nyilvánosságra hozta a 2012/2013-as tanévre megrendelhető tankönyvek listáját. Eugen Jurzyca (SDKÚ) oktatásügyi miniszter hivatalba lépésekor azt ígérte, liberalizálni fogja a hazai tankönyvpiacot, vagyis lehetővé teszi, hogy az iskolák az egyes évfolyamok tantárgyai számára több tankönyvből választhassanak</p>

A megrendelhető könyvek listája viszont nem tükrözi ezt a célitűzést.
Minden évfolyam számára csak egy féle tankönyvet engedélyez az állam, ez pedig komoly probléma, vélekedik Vajda Barnabás, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának történelem szakos oktatója. „Maradt a jó öreg, még az első Csehszlovák Köztársaságból örökölt egytankönyves rendszer, vagyis minden évfolyam számára csakis egy, az állam által megrendelt, és az általa kiadott történelemtankönyvek létezhetnek. Rendszerváltás ide, piacgazdaság oda, Szlovákiában a tankönyvek ma is szigorúan központosítottak” – jellemzi a rendelhető történelemkönyvekkel kapcsolatos helyzetet Vajda.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Cikkünket részletesen a pénteki Új Szóban olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?