Kaliňák esete a rendőr emlékezetkiesésével

Egy hónap leforgása alatt másodszor próbálta meneszteni az ellenzék a belügyminisztert. Az ülés ugyan csak lapzártánk után ért véget, de mivel a koalíció nem támogatta a miniszter elleni bizalmatlansági indítványt, Robert Kaliňák biztosan a posztján marad.Pozsony.

Egy hónap leforgása alatt másodszor próbálta meneszteni az ellenzék a belügyminisztert. Az ülés ugyan csak lapzártánk után ért véget, de mivel a koalíció nem támogatta a miniszter elleni bizalmatlansági indítványt, Robert Kaliňák biztosan a posztján marad.

Pozsony. A parlamenti ülés kezdete előtt a védelmi bizottság zárt ajtók mögött hallgatta meg Kaliňákot, aki máig tagadja, hogy szoros kapcsolat fűzné az áfacsalással gyanúsított Ladislav Bašternák ingatlanvállalkozóhoz. A védelmi bizottság arra volt kíváncsi, beigazolódott-e, hogy Bašternáknak protekciója van a rendőrségnél, vagy sem. Bizonyos információk szerint ugyanis mikor a rendőrök egy közlekedési kihágás miatt megállították a vállalkozót, az ügyben eljáró rendőr kapott egy telefonhívást felettesétől, aki közölte vele: engedje el Bašternákot, mert ő „a mi emberünk”. Kaliňák a bizottsági ülés után kijelentette, az ügyben indított vizsgálat során ezeket az információkat nem sikerült igazolni. „Kiderült, hogy az esetről két jegyzőkönyv van. Egy valódi, amelyben szó sincs befolyásolásról, és egy másik, amelyet később valaki módosított. A rendőr ráadásul a kihallgatás során már nagyon sok dologra nem emlékezett, nem tudta, hogy felhívta-e a felettese, vagy sem” – mondta Kaliňák. Az újságírók többi kérdésére már nem volt hajlandó válaszolni, csupán kijelentette, amit a Bašternák-üggyel kapcsolatban el akart mondani, azt már elmondta.

Ľubomír Galko, az SaS képviselője szerint Kaliňák magyarázkodása az ülésen annyira szánalmas volt, hogy míg tegnap csak 100 százalékra volt biztos abban, hogy távoznia kellene posztjáról, a bizottsági meghallgatás után már 200 százalékra biztos benne. „Míg nem történnek gyökeres változások a rendőrség vezetésében, addig soha semmilyen, Bašternákkal kapcsolatos gyanú sem lesz kivizsgálva” – mondta Galko.

A parlamenti ülést Daniel Lipšic (OĽaNO–NOVA) kezdte beszédével, melynek elején felolvasta egy rendőrnek a belügyminiszterhez írt nyílt levelét. „Amit nem lehet nem észrevenni, hogy tevékenységével a minisztérium élén csak erősíti az emberek rendőrség iránti bizalmatlanságát” – idézett a levélből Lipšic. A képviselő kitért a hatóságok szerdai, Bašternák ingatlanjaiban végzett razziájára is. „Ezzel az akcióval csak azt igazolták, hogy a rendőrök csak bábok a miniszter kezében. Ehhez a razziához képest a gyermekeim karácsonyi előadása az óvodában egy minőségi opera-előadás” – mondta Lipšic.

Az ülés elején Robert Fico kormányfő is felszólalt. Azzal próbálta védeni Kaliňákot, hogy amióta ő áll a belügyminisztérium élén, a rendőrség olyan sikereket ért el a bűnözés elleni harcban, mint eddig soha. „Az általa létrehozott adókobra több mint 90 millió eurót mentett meg törvényellenes áfa-visszafizetések leleplezésének köszönhetően” – mondta Fico.

Az ellenzék továbbra is állítja, hogy Kaliňáknak máig nem sikerült igazolnia ártatlanságát és azt, hogy Bašternák nem közeli üzleti partnere. A következő hétfőre is tüntetést szerveznek, a belügyminiszter leváltását már nemcsak Pozsonyban, hanem egy kassai felvonuláson is követelni fogják. A fővárosi demonstrációt az OĽaNO–NOVA szervezi, míg a kassait az SaS.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?