Kaliňák emberrabláshoz asszisztált?

Pozsony.

Pozsony. Egyelőre nem tudni, a Moszkvába repülő szlovák kormánygépen tartózkodott-e Trinh Xuan Thanh elrabolt vietnami tisztségviselő, aki 2016-ban Németországban keresett menedéket a vietnami titkosszolgálat elől.

A szlovák belügyminisztérium azt állítja, nem tudott Thanh elrablásáról, és ha a hazaiak akaratlanul is részt vettek benne, akkor a vietnami fél megvezette őket.

A szlovák belügy állásfoglalásában leszögezi, komoly nyugtalanságra ad okot, ha a vietnami belbiztonsági miniszter tavaly nyári szlovákiai látogatásának más célja is volt a munkatalálkozón kívül. A tárca szerint együttműködnek a német féllel „tekintet nélkül arra, hogy egy olyan ember elrablásának ügyéről van szó, aki ellen Vietnamban 130 millió dollár elsikkasztása és korrupció miatt folyik eljárás”. A minisztérium hozzáteszi: ha a német hatóságok információi igaznak bizonyulnak, az azt jelenti, hogy a vietnami fél súlyosan visszaélt Szlovákia vendégszeretetével, és az ügy komoly csorbát ejt a kétoldalú kapcsolatokon is.

A minisztérium szerint a munkatalálkozót standard módon szervezték a vietnami külképviselettel együttműködve. A delegációnak eredetileg Bécsben kellett volna leszállnia, ám végül To Lam miniszter – akit egyébként a német fél az emberrablás fő gyanúsítottjának tekint – Prágába érkezett meg. Tekintettel erre a változásra és arra, hogy a miniszternek a kétórás szlovákiai találkozó után Moszkvában volt programja, a belügy kölcsönadta a kormánygépet a vietnami delegációnak egy Prága–

Pozsony, és egy Pozsony–Moszkva útra. A tárca szerint az utaslistán nem volt rajta Trinh Xuan Thanh, ám a neveket egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Peter Pellegrini kormányfő a Markíza televízióban vasárnap azt mondta, további információkat fog kérni az esetről az illetékesektől. „A belügyminisztérium a vietnami féllel is kommunikált, hogy megállapítsuk a delegáció összetételét, és hogy volt-e a gép fedélzetén olyan személy is, aki másnak adta ki magát. Nem örülnék, ha Szlovákia ismét rossz fényben tűnne fel” – jelentette ki a miniszterelnök.

A vietnami kormány egyébként azt állítja, Trinh Xuan Thanht nem rabolták el, a férfi önként tért vissza hazájába, és jelentkezett a hatóságoknál. A tisztségviselő hűtlen kezelését és korrupcióért életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

(fm, Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?