Pozsony. Nem okozott különösebb meglepetést a nyugdíjreform koncepciójának bemutatása a munkaügyi minisztériumban: a már korábban ismertetett három pillérre épül. Az első az úgynevezett szolidaritás elve: a polgár jogosult lesz bizonyos juttatásra.
Itt az új nyugdíjrendszer
Pozsony. Nem okozott különösebb meglepetést a nyugdíjreform koncepciójának bemutatása a munkaügyi minisztériumban: a már korábban ismertetett három pillérre épül. Az első az úgynevezett szolidaritás elve: a polgár jogosult lesz bizonyos juttatásra. A második a jelenlegi kiegészítő nyugdíjbiztosításhoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a polgárok a jelenlegi körülbelül 28 százalék helyett mindössze tíz százalékot utalnák át egy számlára, amelyet az általuk választott társaság kezel. „Az új rendszer bevezetése előtt nem tervezünk reklámkampányt. Elég jó motiváció lesz, ha a polgár fizetésének kisebb hányadát adja oda képletesen szólva az államnak” – fogalmazott a tárcavezető. Ľudovít Kaník hangsúlyozta: más országok tapasztalatai azt mutatják, hogy az említett alapok olyan sikeresen be tudják fektetni az ügyfél pénzét, hogy az akár nyugdíjba lépése előtti fizetésének hetven százalékát is megkaphatja havonta. Az állam garanciát vállal, tehát nem vész el a pénzünk, ha az adott alap csődbe megy. A harmadik pillér tulajdonképpen megegyezik a jelenlegi kiegészítő nyugdíjbiztosítással.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.