Iskoláink védelmében – hogyan tovább?

TOKÁR GÉZA

MASSZI JÁNOS

Azóta a tanintézmények túlestek a beiratkozási időszakon, készülőfélben vannak az iskolások számával és lehetőségeivel kapcsolatos összesítések. Adódik a kérdés: a múltbéli megmozdulások és aktivitások tükrében miként lehet továbblépni, milyen rendszerszintű és érdekérvényesítő lépésekre van szükség az iskolaügy helyzetének javításához?

Hosszú távú

stratégia kell

Az iskolák fennmaradásának kulcsa, hogy nem lehet megállni a beíratási kampányoknál, módszeres, egész éves munkára van szükség – minél több szereplő bevonásával.

A szlovákiai magyar oktatásügy helyzete kapcsán gyakran elhangzik az a vád, hogy helyzetértékelés hiányában a közösség és az érintett intézmények is csak rövid távú lépésekben tudnak gondolkodni. Az iskolák megtartásának fontossága a szükséghelyzetekben merül fel: érezhető a felzúdulás, mikor egy-egy intézmény a megszűnés szélére kerül, viszont nincs kialakított stratégia arra, mit is kellene kezdenie a közösségnek az intézményekkel. A „ne hagyjátok a templomot és az iskolát” elv következetes alkalmazása képes megvédeni az indok nélkül felszámolásra ítélt intézményeket. De mi történik akkor, ha egy oktatási intézmény a diákok hiányában van megszűnésre ítélve, az érintett közösség vagy az önkormányzat minden támogatása ellenére?

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és külső szakértők, köztük a Kerekasztal szakemberei egy ideje már dolgoznak egy széleskörű kimutatáson, amely a stratégiai jelentőségű iskolákat foglalná össze. Ha sikerül azonosítani a helyi gócpontokat, azt, hogy milyen régiókban melyik iskolák kulcsfontosságúak, lehetővé válik a kisebbségi iskolarendszer értelmes, megalapozott racionalizációja: csak olyan iskolák szűnnének meg, melyek valóban fenntarthatatlanok, a szülők pedig a lehető legkevesebb energiával küldhetnék magyar tanintézményekbe a gyerekeket. Ezzel párhuzamosan át kell gondolni, miként lehet biztosítani, hogy minden magyar diák magyar iskolába járhasson – egyebek mellett a buszmenetrendek, járatok kiigazítása, kiépítése vagy a közösségi iskolafinanszírozás révén.

Az utca lehet

a meggyőzés terepe

A szlovákiai magyar szülők iskolaválasztásával kapcsolatban gyakran fogalmazódik meg kritika, ők azonban nem feltétlenül viselnek minden felelősséget. A szülők ugyanis – amellett, hogy a legjobbat akarják gyerekeiknek – nem feltétlenül annyira tudatosan választanak oktatási intézményt, amennyire előszeretettel láttatjuk. Helyi szinten nagyon is komoly hatása van a szóbeli meggyőzésnek, az aktivistáknak és az intézmények részvételének ebben a folyamatban. Példa erre, milyen helyi botrányt okoztak a bátorkeszi szlovák iskola magyar nyelvű anyagai, holott a tanárok „csak” azt tették, amit az állásuk megőrzéséért tenniük kellett – érveket sorakoztattak fel a szlovák intézmény mellett, mondanivalójukat közvetlenül a szülőknek szánva. Hogy ezek az érvek mennyiben állták meg a helyüket, az más kérdés.

A magyar iskolák fennmaradása és gyarapodása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a magyar iskolák mellett szóló érvek mindenhol megjelenjenek, ahol magyar tanintézmények működnek. Ebben mind a tanároknak és a tantestületeknek, mind a helyi közösségeknek és a szülőknek óriási szerepük van. Somorján például pár éve szülők és tanárok személyesen járták végig a beíratások előtt a meggyőzni kívánt, alapjában véve semleges állásponton levő szülőket.

Tudatosítani kell, hogy ez a kampány nem csak elvont közösségi érdek: jól jár a létszám- és színvonalemelkedéssel a szülő is, a tanároknak pedig egyenesen a munkájuk és a megélhetésük függ attól, mennyi magyar gyerek jár magyar iskolába. Egy hatékony hálózat kiaépítése komoly energiákat igényel, azonban léteznek olyan szervezetek, amelyeknek a saját kis belső hálózataira lehet építeni egy hasonló kampányt a pedagógusok, az intézmények vagy akár az önkormányzatok bevonásával. Ha ezt a lépést elmulasztjuk, az a magyar tanulók létszámának a csökkenésében mutatkozik meg, ezt a csökkenést pedig kényelmes módon az asszimilációs kényszernek tulajdonítjuk.

A legjobb érv

a minőségi oktatás

A tudatos stratégia és a meggyőzési technikák következetes alkalmazása sem tudja leplezni a magyar intézményekkel kapcsolatos leggyakoribb előítéletet, mely szerint a kisebbségi iskolák minősége gyengébb, mint a szlovákoké, nem készítik fel a gyerekeket az élet kihívásaira. Ezen a leggyakrabban – de nem feltétlenül – a szlováknyelv-oktatás minőségét szokták érteni.

A magyar iskolák imázsát feltétlenül javítani kell, a szülők számára ugyanis valóban komoly vonzerő, ha egy intézményben színvonalasnak tartják az oktatást. Ez egyrészt ismételten azt a kérdést veti fel, mennyire képesek magukat menedzselni az intézmények: elvárhatjuk-e minden igazgatótól és tanártól, hogy a munkája gyakorlati része mellett még profi marketingstratégiát is kidolgozzon az iskola népszerűsítésére? Részben igen, másrészt viszont óriási segítséget jelentene nekik is, ha működő és bevált mintákra támaszkodhatnának, működne az intézmények közötti tudás- és tapasztalatcsere, valamint ismertek lennének a példamutató, az adott területen jól teljesítő iskolák. Ehhez szükség van a koordinációra, a tudatos kampányra. Szükség van akár arra is, hogy ismert és sikeres, magyar iskolákból kikerült személyiségek foglaljanak állást az egyik vagy a másik tanintézmény mellett, továbbá minden módon hangsúlyozni és tudatosíttatni kell, hogy a magyar nyelv ismerete milyen valós előnyöket jelent a munkaerőpiacon. Ennek a jelei csak elszórtan mutatkoznak, mindössze a beíratási kampány idején kerülnek elő az érvek.

A minőségi oktatás azonban nem csak szubjektív értékítélet kérdése. Néhány iskola nem megfelelően készít fel az életre, használhatatlan vagy fölösleges ismereteket oktat. A színvonal javítása olyan téma, amely túlmutat a kisebbségi intézmények problémáin: a szlovákiai pedagógusok és iskolák közös fellépésére van szükség a minőség növelése érdekében.

Égető kérdések

sora jön még

Hiába vetettünk fel és próbáltunk kicsit közelebbről megnézni több fontos kérdést, a közeljövőben olyan problémák is hangsúlyosan felmerülnek, melyek összetett megoldásokat igényelnek. Feltétlenül szükséges átgondolni, átértékelni például, hogy a romák növekvő részarányát miként lehet kezelni a szlovákiai magyar iskolákban, milyen módszertani és intézményi változásokra kell megoldásokat találni rá.

A kisiskolák felszámolása 2015 szeptemberétől várható, közben 2014 őszén helyhatósági választások esedékesek. A becslések szerint 169 magyar iskola kerülhet nehéz helyzetbe, gyakorlatilag hónapok vannak arra, hogy gyors válaszokat adjunk, miként kezelendő a kialakult helyzet. Egyebek mellett a megszűnő kisiskolák pedagógusaiban rejlő lehetőségeket is ki lehetne használni az iskolán kívüli oktatás finanszírozásában és módszertanának megteremtésében. Egy átgondolt, országosan működő modell – napközikkel, klubokkal – azokban a régiókban is hasznosnak bizonyulhat, ahol a magyar iskolák működése végleg ellehetetlenült. Ez a lehetőség azonban eddig egyáltalán nem képezte a közbeszéd tárgyát.

Összességében tehát elmondható: a szlovákiai magyar iskolaügy előtti kihívásokra nem elég csak írásban választ adni, szervezőmunkára is szükség van. Különös tekintettel a terepen való jelenlétre. Ha sikerül az öntudatos, helyi közösségeket megszervezni és hatékonnyá tenni, a szlovákiai magyarság a demográfiai válság ellenére a magyar iskolákban maradhat – ez pedig a mindennapi élet és a helyi közösségépítés különféle területein kamatozhat. Kinek a feladata ez? Nemcsak a szakmai szervezeteké, hanem azé a hálózaté is, amely a szlovákiai magyar közösségen belül az aktivistáktól függően jól-rosszul működik.

Tokár Géza a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője

Masszi János az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Dunaszerdahelyi Területi Választmányának elnöke