Heger: Elképzelhetetlennek tartok most egy hivatalnokkormányt

heger k

Eduard Heger (Demokraták) elképzelhetetlennek tartja, hogy hivatalnokkormány venné most át az ország irányítását, miniszterelnökként ő akarja elvezetni az országot az előrehozott választásig. A megbízott kormányfő az RTVS által sugárzott csütörtöki rendkívüli beszédében mondta ezt.

Heger közölte, Zuzana Čaputovával tartott megbeszélésén is azt az álláspontját fogja képviselni, hogy az előrehozott választásig ő akarja kormányfőként vezetni az országot. „Elfogadom, ha az államfőnek más a véleménye, és másként dönt” – jegyezte meg, és beismerte, káosz és súlyos válság van az országban. „Meggyőződésem szerint közösen megtaláljuk a megoldást, hogy válságban mi a legjobb az országnak” – tette hozzá.

Mint mondta, nem tudja elképzelni, hogy most vegye át az irányítást egy hivatalnokkormány. Állítása szerint a minisztereket váltó új embereket nyilván jó szándék vezetné, de mindenféle tapasztalat nélkül vennék át a tárcákat, és ezzel veszélybe kerülne a jelenlegi stabilitás, amit eddig sikerült fenntartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?