Rómában rendkívüli biztonsági zónát vezetnek be

olasz rendorseg

Róma belvárosában, a Termini központi pályaudvar térségében kiemelt biztonsági zónát vezetnek be – erősítette meg az olasz belügyminisztérium.

Az úgynevezett vörös zónát a főváros első számú kerületében, az Esquilino-dombon hozzák létre.

Az intézkedés a Termini pályaudvart és környékét érinti, amely Róma legforgalmasabb csomópontjának számít. Olaszország legnagyobb, Európa negyedik legnagyobb vasútállomásáról van szó, ahol naponta több mint nyolcszáz vonat érkezik és indul. A Termini éves forgalma megközelíti a kétszázmillió utast, és a következő egy évben a jubileumi szentévre érkező, több mint harmincmillióra becsült zarándoktömeg egy része is az állomáson keresztül lép majd be Rómába.

A Termini pályaudvarnál található a legforgalmasabb metrócsomópont is napi félmillió utassal, valamint a legnagyobb buszterminál, ahol a repülőtéri buszok is megállnak.

Az Esquilino-dombon van a Ferenc pápa számára nagyon kedves Santa Maria Maggiore-bazilika, amelynek szentkapuja január elsején nyílt meg, és azóta is hosszú sorok várakoznak a belépésre. Ugyanebben a negyedben sorakozik a város szállodáinak és szálláshelyeinek nagy része a vasútállomáshoz való közelség miatt.

Matteo Piantedosi belügyminiszter december végén, a jubileumi szentév kezdetekor szólította fel a prefektusokat, hogy városaikban rendkívüli biztonsági zónákat jelöljenek ki, ahonnan kitiltják a büntetett előéletű vagy veszélyesnek tartott személyeket. A rendelkezés értelmében a rendfenntartó erők utcai ellenőrzések során azonnal feltartóztathatják és eltávolíthatják a városok bizonyos részeiből az utóbbi öt évben személy vagy vagyon elleni bűncselekményekért elítélt embereket, valamint azokat, akiket veszélyesnek tartanak, mert fenyegető, agresszív magatartást tanúsítanak. Milánóban december 30-án lépett életbe a tiltás a város öt területén, köztük a pályaudvaroknál is, és egészen március végéig marad érvényben. Firenzében és Bolognában is hasonló biztonsági zónákat vezettek be. A vörös zónák nem titkolt célja között van az illegális bevándorlók eltávolítása.

A belügyminisztérium közlése szerint Rómában a következő napokban léphet életbe az intézkedés, és egyelőre a Termini-Esquilino kerületére vonatkozik. A tárca jelzése szerint a vörös zóna akár egész évben, a jubileumi szentév lezárásáig fennmaradhat.

A Termini pályaudvar korábban is rendkívüli biztonsági problémát képviselt az állomáson és környékén tartózkodó migránsok és hajléktalanok miatt. Afrikai bevándorlók éjszakai találkozóhelyeként ismert , az utóbbi hónapokban több beavatkozásra volt szükség migráns fiatalok egymás közötti támadása miatt. A közeli gyorséttermet a hatóságok decemberben tíz napra bezáratták, mivel drogelosztó helyként működött.

Korábban a főpolgármester Roberto Gualtieri kerítést emeltetett a Termini közelében lévő park köré, ahol több száz afrikai migráns sátorozott le éjszakánként. Az utcán élők azonban a környéken maradtak, mivel a pályaudvar oldalában működik a Caritas menhelye, ahol meleg ételhez jutnak.

A belügyminisztérium közlése szerint a jobboldali kormány 2022. októberi megalakulása óta Rómában közel kétszáz „nagy horderejű” hatósági akciót vittek véghez, több mint tizennégyezer rendőr, csendőr, pénzügyőr bevonásával. A fővárosban majdnem 160 ezer személyt ellenőriztek, köztük több mint 67 ezer külföldit, és több mint 23 ezer járművet. Ezerötszáz ember ellen tettek feljelentést, több mint ötszázat letartóztattak, nyolcvankét külföldit kiutasítottak, közel nyolcvan fegyvert foglaltak le.

Róma többi részén is kiemelt a biztonsági készültség már december közepe óta a karácsonyi ünnepek és a szentév miatt. A forgalmasabb utcákon, tereken, buszokon, metróállomások peronjain is járőröznek a rendőrök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?