Gyártáshibás buldózer

Bár a miniszterelnök folyamatosan tagadja, ezen a ponton nyilvánvaló, hogy a kormány egyszerűen nem stabil: bár a törvényjavaslatainak a nagy részét kevés huzavonával elfogadja, néhány kiemelt témának a megoldását folyamatosan húzzák-halasztják, legyen szó például a tévétanácsról, az SNS sporttörvényeiről, a kulturális támogatási kérdésekről. A ő szempontjukból nem is az a legnagyobb probléma, hogy vannak nézetkülönbségek a kormánypártok között – ez megesik bármiféle koalícióban –, hanem hogy a legcsekélyebb kompromisszumkészség és érzékenység sincs meg a felek között, ha kibukik egy-egy konfliktus, amit meg kell oldani. 

A Fico-kormány néhány hónapos csendes előkészítést követően buldózerként ment neki a számára kényelmetlen intézményeknek. Minimális egyezkedési hajlammal változtattak meg kulcsfontosságú törvényeket, mondván: a kormánykoalíció többsége a parlamenti választás eredményére épült. Fico valóban felhatalmazást kapott a lakosságtól arra, hogy tegye, amit jónak lát. Ez a könyörtelen stratégia azonban csak addig működőképes, amíg a koalíción kívüli ellenfelekkel, például a liberálisokkal, az előző kormányhoz kötődő, Ficóval legkevésbé sem szimpatizáló tisztviselőkkel és intézményekkel kell hadakozni. Amennyiben a koalíció a saját maga soraiban találja meg az ellenfeleit, rögtön jönnek a problémák. A hiányzó számok miatt erőből ugyanis nem lehet átnyomni kulcsfontosságú törvénymódosításokat, egyezkedni kellene – amire egyelőre tökéletesen képtelennek bizonyulnak a szereplők. Csak néhány példa a közelmúltból: az SNS a Huliak-problémát a Nemzeti Koalícióhoz köthető jelöltek minisztériumból való kidobálásával és a vulgaritás határát súroló nyilvános üzengetéssel vette elintézettnek. Cserébe Huliak kizárólag pozíciókért és anyagi engedményekért lenne hajlandó egy fűszálat is keresztbe tenni a kormányért. A sporttörvényt érintő módosítások kapcsán az SNS őszintén jó ötletnek tartotta, hogy kétszer is erőből fut neki a parlamenti szavazásnak, méghozzá a mérleg nyelvét jelentő Migaľ-csoporttal való komoly egyezkedés nélkül. A különvéleményt megfogalmazó Hlason belüli csoportnak pedig eszébe sem jutott, hogy bevonja a saját pártelnökét a konfliktusok elsimításába. Nem is beszélve magáról Robert Ficóról, aki jobbára tétlenül nézi a fejleményeket, és még mindig úgy számol, hogy erőből tudja megoldani a koalíció problémáit – hiszen arra számít, hogy a rebellisek saját túlélési ösztöne is megakadályozza, hogy előidézzék az előre hozott választást. A szlovákiai politikában legalább az SaS vagy Matovič ténykedése óta evidenciaként kezelhetnénk, hogy a kis pártok és érdekcsoportok nem működnek racionálisan. Ezzel a jelenséggel Fico döntéshozóként most először szembesült – és könnyen elképzelhető, hogy képtelen a megfelelő tanulságok levonására.