Háromezer igénylő

Léva. A Lévai járásban május végéig közel háromezren igényeltek magyarigazolványt, ami a járás magyar népességének nem egész egytizede – írja a Pohronie járási hetilap havi magyar mellékleteként megjelenő Garamvölgye legújabb, júniusi száma.

Léva. A Lévai járásban május végéig közel háromezren igényeltek magyarigazolványt, ami a járás magyar népességének nem egész egytizede – írja a Pohronie járási hetilap havi magyar mellékleteként megjelenő Garamvölgye legújabb, júniusi száma. Az adatot Pogány Erzsébetre, a Szövetség a Közös Célokért központi irodavezetőjére hivatkozva közli. Két emlékmű felújításáról is beszámol a melléklet. Az egyik báró Koháry Istvánnak állít emléket, aki a törökök ellen vívott 1664-es csatában esett el. Az 1713-ban emelt kis kápolnát 1990-ben egy villámcsapás következtében ledőlt fa összetörte. A május végén átadott Koháry-emlék latinul, a mellette feltüntetett tábla a magyaron és a szlovákon kívül angol és német nyelven is emlékezik a győztes császári hadak altábornagyára.

A melléklet másik híre arról számol be, hogy Hontfüzesgyarmaton június elsején a világháborúk elesettjeinek emlékművén új turulmadarat avattak a tavaly novemberben ellopott helyén. A faluünnepségen – amelyen a Magyarországra kitelepített földieket is vendégül látták – a község két szülöttét, Duba Gyula írót és Pleidell János festőművészt is díszpolgárává avatta. A Garamvölgye tájékoztat, hogy Zselíz városa június 21-23. között Városi Napokat rendez, amelyen 22-én délután a helyi szabadtéri színpadon járási és külföldi folklórcsoportok is szórakoztatják az érdeklődőket.(kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?