Fico: A nyugdíjkorhatárról szóló alkotmánytörvény a második olvasatba kerülhet

nyugdíjkorhatár
Pozsony |

A maximális nyugdíjkorhatár bevezetéséről szóló alkotmánytörvény második olvasatba kerülhet a parlamentben. Erről Robert Fico, a Smer elnöke számolt be a hétfői sajtótájékoztatóján.

 

Fico szerint kedvezően alakultak a tárgyalások a többi párt képviselőivel, így elérhető az egyszerű parlamenti többség, amely ahhoz kell, hogy a törvényjavaslat második olvasatba kerüljön.

„Viszonylag magas az esélye, hogy ez a törvény a második olvasatba kerüljön“ - állapította meg Fico. Hangsúlyozta, hogy pártja, a Smer-SD értékrendjében nagy fontossággal bíró törvényről van szó. Végül köszönetet mondott az SNS-nek a javaslat támogatásáért. Tiszteletben tartja viszont, hogy másik koalíciós társuk a Most-Híd eltérő szakmai véleményt fogalmazott meg ebben a témában.

„Másfelől fontosnak tartom, hogy a Most-Híd nem tartja a koalíciós szerződés megszegésének, ha az alkotmánytörvény támogatásához az ellenzék körében próbálunk támogató szavazatokat szerezni“ - tette hozzá Fico. Szavai szerint az ellenzéki pártokkal való tárgyalásokat Ján Podmanický a törvény egyik beterjesztője és a Smer-SD képviselője vezeti.

„A tárgyalások azt mutatják, hogy az első olvasatban szükséges egyszerű többség elérhető“ - írta le a folyamatokat Fico. Ezután az lesz szerinte a fontos, hogy a pártok a második és a harmadik olvasatnál ismét tárgyalóasztalhoz üljenek, és megbeszéljék azokat a módosításokat, amelyek után lehetővé válik a törvény támogatása más ellenzéki erők részéről is.

 

A maximális nyugdíjkorhatárral kapcsolatos alkotmánytörvény-javaslat szerint jelenleg a nők és a férfiak is legkésőbb 64 évesen mennének nyugdíjba. „Készen állunk arra, hogy a második és a harmadik olvasatban változtassunk a javaslaton, például úgy, hogy a nőknek kedvezőbb feltételeket biztosítsunk, ha azoknak gyermekeik is vannak” – jelezte a Smer-SD elnöke.

Fico szerint azonban a pártnak egy olyan lehetőségre is készen kell állnia, hogy a maximális nyugdíjkorhatárról szóló alkotmánytörvényt nem fogadják el. Egy másik lehetőség, hogy a javaslatot egyszerű törvényként terjesztik elő. Egy és fél évvel a parlamenti választások előtt azonban ez Fico szerint nem lenne szerencsés. „Utána a politikai garnitúra egy esetleges cseréjét követően nézhetnénk, hogy ezt a törvényt hogyan változtatják meg, vagy hogyan törlik el. A prioritásaink egyértelműek: alkotmánytörvényt akarunk elfogadni a második és a harmadik olvasatban is” – hangsúlyozta Fico.

Ha a javaslatot nem támogatják az első olvasatban, akkor a Smer-SD a szakszervezetek kezdeményezését fogja támogatni, akik a maximális nyugdíjkorhatárról szóló népszavazáshoz gyűjtik az aláírásokat. „Ha bekövetkezik az, amit nem szívesen látnánk, hogy nem egyezünk meg, és a törvényt az első olvasatban sem fogadják el, akkor a Smer-SD aktívan támogatni fogja a szakszervezetek petícióját” – magyarázta Fico.

A párt ez esetben azt fogja tanácsolni a választóinak, hogy írják alá a petíciót, hogy a lehető leghamarabb gyűljön össze a népszavazáshoz szükséges 350 000 aláírás. Fico már hétfőn aláírta a petíciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?