Februárban csökkent a halálozások száma, de több volt a koronavírushoz köthető haláleset

koronavírus kórház
Pozsony |

Februárban csökkent a halálozási arány Szlovákiában, de nőtt a Covid-19 okozta halálesetek száma.

Összesen csaknem 4900 ember halt meg, közülük 539-en Covid-19-ben, ez a betegség volt a harmadik leggyakoribb halálozási ok Szlovákiában. A legtöbb halálesetet a keringési rendellenességek okozták – tájékoztatott szerdán a Statisztikai Hivatal (ŠÚ).

„2022 januárjában és februárjában mintegy háromezerrel kevesebb ember halt meg, mint 2021 azonos időszakában, amikor tetőzött a világjárvány. Egy évvel ezelőtt 70 százalék körül volt a többlethalálozás, idén januárban 7 százalékra csökkent, februárban pedig már majdnem elérte a járvány előtti szintet” – mondta Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója.

Februárban a keringési rendellenességek (45 százalék) és a daganatos megbetegedések (19 százalék) okozták a legtöbb halálesetet. „Ez a két betegség már régóta a leggyakoribb halálok Szlovákiában” – tette hozzá a Statisztikai Hivatal. A harmadik leggyakoribb ok a Covid-19 (11 százalék) volt, a negyedik a légzőrendszeri (11 százalék), az ötödik pedig az emésztőrendszeri (5 százalék) betegségek.      

A nyolc megye közül hatban még mindig kimutatható volt a többlethalálozás, 1 és 8 százalék között mozgott. Ez az arány Trencsén megyében volt a legmagasabb, Pozsony és Nyitra megyében a halálesetek száma a világjárvány által nem érintett ötéves átlag alatt volt.

A legtöbb haláleset továbbra is a 65 évnél idősebbek körében történt, mintegy 3900. A halálesetek száma 7 százalékkal magasabb volt a járvány előtti ötéves átlagnál. A pandémia kezdete óta a halálozási statisztikák a 65–74 évesek csoportját érintik leginkább, februárban több mint 15 százalékos többlethalálozás volt ebben a korcsoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?