Érsek a panaszosokra panaszkodik

D4R7
Pozsony |

Csak augusztusban tudják folytatni a D1-es autópálya kulcsfontosságú Triblavina kereszteződésének építését, a projekt ellen ugyanis újabb panaszt nyújtottak be – közölte tegnap Érsek Árpád (Híd).
 

A Triblavina kereszteződés építését hivatalosan 2015 áprilisában kezdték meg, a fő munkálatok viszont különböző beadványok és panaszok miatt mindeddig nem indulhattak be. A legutóbbi panaszt az OZ Triblavina polgári társulás nyújtotta be, amiért nem helyeslik a kereszteződés összeköttetését egy elsőrendű úttal. Érsek szerint mindenkinek joga van benyújtani panaszt bármi ellen, viszont a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az ezzel a joggal történő visszaélés és a környezetvédelemmel vagy építési engedélyekkel kapcsolatos, megalapozatlan ellenvetések akár évekkel is visszavethetik az építési munkálatok befejezését. Végeredményben pedig erre éppen maguk a lakosok fizetnek rá.

„Felszólítom a polgári társulást és mindazokat, akiknek különböző beadványok kidolgozásán kívül nincs más munkájuk, hogy fejezzék be. Vagy folytassák tevékenységüket, de akkor vállalják is a felelősséget azért, ha emberek százezrei nem jutnak el időben munkába, vagy még évekig eltart, míg megoldódik a közlekedési problémájuk” – mondta tegnap Érsek. Ha nem nyújtottak volna be újabb és újabb panaszokat a kereszteződés projektjével kapcsolatban, akkor már három évvel ezelőtt elkezdődhetett volna az építkezés. Hasonló beadványok fékezik jelenleg a D4/R7 autópálya építését is. „Nyolc szakaszból pillanatnyilag ötöt blokkolnak” – figyelmeztetett a miniszter.

„Az obstrukciók ezt a helyzetet nem oldják meg, hanem éppen ellenkezőleg – tovább rontják. Ezért a Duna-mente 28 polgármestere aláírta azt a határozatot, melyben a Triblavina kereszteződés lehető leggyorsabb megépítésére szólítunk fel” – tette hozzá Ivan Schreiner, Pozsonyivánka község polgármestere. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?