Inkább a nyugdíj, de miért?

Amikor több évtizeddel ezelőtt megkérdezték tőlem, nem akarok-e a Híd párt tagjaként felkerülni az akkori választási listára, gondolkodási időt kértem. Azt mérlegeltem, vajon maradjak-e neves vívóként, majd pedig szlovák szövetségi kapitányként ama bizonyos kaptafánál, tehát továbbra is a sport területén tevékenykedjek, vagy lépjek be a közéletbe? Némi humorral mondhattam, hogy nem voltam Kazinczy- díjas, vagyis amúgy „csallóköziesen” beszéltem az anyanyelvemen, amin egy ideig néhányan gúnyolódtak. Nem éppen tökéletes nyelvtudásom annak a következménye, hogy az apám egykor szlovák tannyelvű iskolába adott be, amit én évtizedek múltán csak úgy hozhattam helyre, hogy a gyermekeimet magyar iskolába írattuk be. Már akkor is érdekelt szülővárosom, Somorja, egyre inkább pedig szülőföldünk, Dél-Szlovákia sorsa, gazdasági és szellemi fejlődése. Ezért aztán belevágtam.

Parlamenti képviselőként, majd közlekedésügyi államtitkárként, legutóbb pedig miniszterként azt vallottam, hogy nem a szép szavak, hanem főleg a tettek számítanak, s ha bármilyen feladatot elvállalok, akkor azt meggyőződéssel, kellő szakértelemmel és a lehető legnagyobb erőbedobással kell valóra váltanom, éspedig hasonló értékrendet képviselő csapatban.

Ha visszatekintek politikusi pályafutásomra, akkor minden önfényezés nélkül állapíthatom meg, hogy sok mindent sikerült elérnünk ezekben az években. Személyes sikeremnek tartom, hogy megszavazták azt a törvényt, amely alapján a nyári és a téli olimpián kiemelkedően szerepelt szlovákiai sportolók aktív pályafutásuk befejezése után rendszeres életjáradékot kapnak. Ha visszatekintek a félmúltra, akkor az Ipoly-hidak, a komáromi Monostori híd, a nemzetiségek lakta területeken a kétnyelvű helységnévtáblák és a vasútállomások megnevezései magyar nyelven is igazolják eredményes munkálkodásunkat. Miként az R7-es gyorsforgalmi út első szakasza, Keleten az R2-es, Pozsony közelében pedig a D4-es is. Az elavult infrastruktúra ellenére a cseh Regio Jetnek köszönhetően lényegesen javultak a Komárom és Pozsony közötti vasúti személyszállítás feltételei, amelyeknek köszönhetően fél évtizeddel ezelőtt a korábbi, alig százezer helyett egy év alatt több mint kétmillióan utaztak ebben a térségben vonattal. További tervek is elkészültek. Már az említett pályaszakasz második vágányának megépítésével kapcsolatos előkészületeken munkálkodtunk, továbbá az R7-es folytatásán is legalább Érsekújvárig. Több forgalmas útszakasz felújítását is megkezdtük. Ám a legutóbbi parlamenti voksoláson a választópolgárok nem adtak lehetőséget a folytatásra. Részben a Híd párt rossz politikai döntése miatt, amikor Ján Kuciaknak és jegyesének a meggyilkolása után nem hagytuk ott a kormánykoalíciót. Azt viszont elértük, hogy Robert Fico kénytelen volt távozni a kormányfői posztról, amelybe aztán Peter Pellegrini került. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy hazai magyar politikai ellenfeleink minden eszközzel iparkodtak lefitymálni a kormánykoalíciós pártként elért eredményeinket. Az egyik polgár szerint a kétnyelvű információs táblák kihelyezése nem nagy ügy, az lenne a kívánatos, ha a vasúti menetrendben is feltüntetnék magyarul is a települések neveit. Az sem érdekelte, hogy ilyesmire a nemzetközi gyakorlatban sincs példa az ilyen kiadványokban. Amikor elkészült az R7-es első szakasza, Nagyszombat megye alelnöke mondvacsinált ürügyekkel akadályozta a létesítmény üzembe helyezését egészen a választásokig, nehogy a Híd jó pontokat szerezzen. Magyarán: saját pártjának önző érdekeit tartotta szem előtt, nem pedig azt, hogy végre javuljon a közúti közlekedés Dunaszerdahelytől Pozsony felé, hétköznap kora este pedig fordított irányba.

Nálam nem jelentkeztek elvonási tünetek a miniszteri tisztségem megszűnése után. Sőt, kimondottan élveztem a megfeszített munkatempó megszűnését. A közéleti érdeklődésemet azonban máig nem adtam fel. Miután megalakult a Szövetség, én a Híd-platform tagja lettem. De csak rövid ideig, mert egyre inkább azt érzékeltem, hogy szavakkal ugyan mindenki a valóban fontos hazai magyar egységet hirdeti, valójában azonban az MKP-platform néhány vezetőjének célja főleg a Híd bedarálása volt. Nem mellérendelt, hanem nekik alárendelt viszonyra törekedtek. Márpedig a valódi magyar egység csak egymás tiszteletén alapulhat, amely az egyenrangú partnerség alapja. Mivel ennek az életképes értékrendnek az érvényesülését nem tapasztaltam, az elsők között léptem ki a Szövetségből. Nem értettem egyet a Híd párt megszüntetésével sem. A további fejlemények, sajnos, engem igazoltak.

Miután a felújított Híd szövetkezett a Modrí politikai tömörülésével, barátaim és ismerőseim közül többen felvetették, hogy vállaljak tisztséget ebben a formációban.

Nem tettem meg, valamiféle aktivista szerepet sem tartottam jó megoldásnak. Az a véleményem, hogy adjunk minél több lehetőséget a fiatalabb nemzedéknek. Nyugdíjasként pedig életem egyik legszebb foglalkozásával töltöm napjaimat: unokáimat nevelem, akik nagyon sok szép élménnyel ajándékoznak meg.

A szerző korábban közlekedési miniszter volt