ÉRDEKESSÉGEK

1794-ben a Három királyhoz címzett kocsmában a jurátusok a katonapékekkel verekedésbe keveredtek amiatt, hogy magyar verbunkost vagy német ländlert játsszon-e a banda. 1798-ban a forró fejű joghallgatók hasonló okból a molnárlegényekkel akaszkodtak össze a Braun-féle sörházban. A heves szóváltás valóságos tömegverekedéssé fajult, végül már vagy 200-an püfölték egymást, és a katonaságot kellett kirendelni, hogy véget vessen a zenebonának.

Táncmester Dániából

Pozsonyban a dán eredetű Dimmer famíliából kerültek ki négy nemzedéken át a táncmesterek, a 18. századtól az 1850-es évek elejéig apáról fiúra szállt a mesterség. Ebbe a családba nősült be Kiforry János, aki a reformkor népszerű magyar táncait kreálta. 1847-ben mutatta be nádorkör elnevezésű táncát, amely hasonló volt Szöllősy Szabó Lajos 1842-ben kreált híres körmagyarjához. A pozsonyi diéták alkalmával rendezett bálokon lelkesen táncolta az ifjúság Kiforry és Szöllősy táncait.

Kültelki kocsmák, pompás paloták

Az előkelőségek magánpalotáikban rendeztek bálokat, az alsóbb rétegek a kültelki kocsmákban táncoltak, a polgárok az ún. Zöldszoba házban tartották a lakodalmakat, keresztelőket. Az épület hátsó traktusát a 18. század közepe táján színielőadások céljára átépítették, és a színházteremben gyakran rendeztek bálokat. Ezek Karl Turbilio cukrász jövedelmét gyarapították, ő volt ugyanis az első a történelmi Magyarországon, aki koncessziót nyert nyilvános bálok rendezésére, és ehhez épp a Zöldszoba házat bérelte ki. A 18. század kilencvenes éveitől azonban jóval tágasabb és pompásabb bálterem nyílt a Csáky Gyula gróf által 1776-ban létesített városi színházhoz hozzáépített Redutban. Itt tartották Pozsony első operabáljait, a Redut termét ugyanis össze lehetett kötni a színház nézőterével és színpadával, hogy a több száz vendég kényelmesen elférjen. Ezt a vigadót a színházzal együtt 1884-ben lebontották.

„Polgári magyar szabó”

A 19. században jóval a farsang előtt újsághirdetésekben hívták fel a figyelmet szolgáltatásaikra és áruikra a szabók, fodrászok, cipészek, legyezőkészítők, pipereszerárusok. 1831-ben egy bizonyos Jóna János „polgári magyar szabó” a német nyelvű Pressburger Zeitungban magyarul hirdette, hogy nála kaphatók „érdemes hazánk fiai számára akár egyszerű fekete, akár pedig a leggazdagabb, fényes magyar nemzeti öltözetek hozzátartozékokkal”. Akkoriban már nagyban hódítottak a magyar táncok: az 1790-es években szalonképes lett a verbunkos, Jóna hirdetésének idején a körmagyar dívott, amelynek az 1840-es években tetőzött a divatja, hogy aztán eltűnjön, és átadja helyét a csárdásnak. Úgy dukált, hogy ezeket a táncokat magyaros ruhában járják a táncosok. (vk)