Egyre kevesebben élnek házasságban Szlovákiában

házasság k

1869 óta több nő él Szlovákiában, mint férfi. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint soha nem volt még olyan alacsony a házasságban élők száma, mint most.

Szlovákia felnőtt lakosságának kicsivel több mint 48 százalékát teszi ki azok száma, akik házasságban élnek – tájékoztatott Jasmína Stauder, a 2021-es népszámlálás szóvivője.

2021-ben a 16 éves és az annál idősebb egyedülálló állampolgárok az adott csoport 33,1 százalékát, tehát közel 1,498 főt tettek ki, ezek 28,1 százaléka nő, 38,4 százalékuk pedig férfi nemű volt.

Az első világháború után a házasok aránya 57 százalék körül mozgott. „Ez az érték viszonylag alacsonynak számít a háború utáni kedvezőtlen helyzet miatt. Akkor sok házasság az egyik fél halálával ért véget” – magyarázta a szóvivő. 1961-ben a házasságban élők aránya 67,5 százalék volt, ami a legmagasabb értéknek számít a mérések óta. A házasságok hanyatlása 1980 után következett be, számuk azóta fokozatosan csökken.

2021-ben 1044 nő, míg 1900-ban 1146 nő jutott ezer férfira.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?