Danko kiutasította az ülésteremből Poliačikot, fegyelmi eljárást tervez ellene

Andrej Danko
Pozsony |

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke fegyelmi eljárást helyezett kilátásba Martin Poliačik független képviselő ellen. A keddi (április 2.) parlamenti ülésen Danko kiutasította őt az ülésteremből. A lépést azzal indokolta, hogy a honatya többször is indulatos szavakat használt.

„Figyelmeztettem őt tegnap, figyelmeztettem őt ma is. A legszigorúbb intézkedést kellett alkalmaznom vele szemben, melyet a házszabály lehetővé tesz, ki kellett őt utasítanom az ülésteremből” – mondta Danko, hozzátéve, hogy a múltban csak egyszer élt ezzel a lehetőséggel.

Danko szerint Poliačik nem tudott uralkodni az érzelmein. Kilátásba helyezte, hogy fegyelmi eljárást fog indítványozni a képviselő ellen. Úgy véli, Poliačik olyan szavakat használt, amelyek nem valók a parlamentbe. „Ha még időben elnézést kér tőlem, kész vagyok eltekinteni a fegyelmi eljárástól” – mondta.

Poliačik szerint Danko azért utasította ki őt az ülésteremből, mert a felszólalása bevezetőjében azt mondta: „tisztelt, valószínűleg rövidesen leköszönő házelnök úr”. Azt állítja, hogy a kiutasítással Danko ellehetetlenítette, hogy felszólaljon egy olyan törvényjavaslattal kapcsolatos vitában, melyet véleménye szerint a parlament elnöke ellopott tőle. „Ezt a hatáskörével való visszaélésnek tekintem” – tette hozzá. Poliačik azt mondta, hogy még megnézi a házszabályt, és megfontolja, hogy tesz-e feljelentést.

Az említett indulatos kifejezéseket illetően cáfolta, hogy Dankót gazembernek nevezte volna. „Én tegnap annyit mondtam, hogy az előterjesztők jóváhagyása nélkül fogni egy törvényt, és átdobni az ülés végére gazemberség. És még azt mondtam, hogy így csak egy gazember viselkedik” – fejtette ki.

Poliačik hangsúlyozta: tiszteletben tartja a házszabályt, és abban a pillanatban, amikor Danko kiutasította őt a teremből, távozott. Hozzátette viszont, hogy nem fog tisztelni olyan valakit, aki ellopja mások törvényeit, és nem a képviselői etikának megfelelően viselkedik. „Elutasítom az efféle gyakorlatot, hogy valaki megszegje a szabályokat, azt csináljon, amit akar, és még azt se mondhassuk meg neki, hogy valószínűleg rövidesen fel kell állnia és távoznia kell” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?