Bašternák az ügyészekkel is ügyeskedett

Bűnvádi feljelentést tett a Főügyészségen Jozef Rajtár (SaS) képviselő Ladislav Bašternák ingatlanvállalkozó adócsalási ügye miatt. Mindezt azért, mert kiderítette, hogy ifj.

Bűnvádi feljelentést tett a Főügyészségen Jozef Rajtár (SaS) képviselő Ladislav Bašternák ingatlanvállalkozó adócsalási ügye miatt. Mindezt azért, mert kiderítette, hogy ifj. Bystrík Palovič ügyésznek, aki Rajtár asszisztensének, Filip Rybaničnak az ügyét is vizsgálta, Bašternák Bonaparte lakókomplexumá- ban van lakása.

Pozsony. Rybanič ellen banki titok kiszivárogtatásának gyanújával indult bűnvádi eljárás azután, hogy nyilvánosságra hozta Robert Kaliňák belügyminiszter bankszámlájának kivonatát, amely igazolja, hogy a tárcavezető több százezer eurót kapott az adócsalással gyanúsított Bašternáktól.

„Az igazságszolgáltatás helyzete az országban igencsak siralmas. Az ügyészség tele van olyan emberekkel, akik pontosan tudják, mit kell tenni és kinek dolgoznak. Palovič esete is igazolja, hogyan működik a rendszer és miképp szolgál mindenki a belügyminiszternek” – mondta Jozef Rajtár. Emlékeztetett, hogy idősebb Bystrík Palovičnak, aki szintén ügyész, Bašternák két lakására is volt zálogjoga. Másik fia, Rastislav pedig egy ügyvédi irodában dolgozik, amely a Bonaparte épületkomplexumban bérel irodahelyiségeket, tehát az iroda Bašternáknak fizeti a bérleti díjat. A képviselő ugyanakkor kiderítette, hogy ifjabb Bystrík Palovič lakása 12 cég tulajdonában is volt, míg végül az ő kezébe került. „Ez annyit jelent, hogy a lakásért akár négyszer is visszaigényelhettek áfát, míg végül az ügyész tulajdonába került. A cégekben nagyrészt ugyanazok a tulajdonosok, ügyvivők, ugyanazon a címeken van székhelyük, tehát a struktúrák mindig megegyeznek” – mondta Rajtár. A bűnvádi feljelentést saját bevallása szerint azért nyújtotta be, hogy pontosan kiderüljön, mi történt azelőtt, hogy a lakás az ügyész kezébe került.

Daniel Lipšic, a NOVA elnöke szerint idősebb Bystrík Palovičnak Floridán is van egy lakása, amely viszont nem szerepel az adóbevallásában, így felmerül a gyanú, hogy illegálisan jutott hozzá. „Véleményem szerint azonnal fegyelmi eljárást kellene kezdeményezni ellene” – mondta Lipšic.

A főügyészség szóvivője, Jana Tökölyová tegnap közölte, nem tudtak arról, hogy az ügyészeknek ilyen gyanús lakás-ügyleteik vannak, az esetben azonnal vizsgálatot indítottak. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?