Az elemző közbeszéd dicsérete és kritikája

KOLLAI ISTVÁN

A tanulmányok kilenc, laza szerkezetű fejezetbe vannak osztva, melyek kellemes tágassággal fogják össze az elemzéseket. Idő és terjedelem híján nincs lehetőség mind a 36 tanulmány bemutatására, inkább csak szemezgetnék belőlük, illetve felvillantanám azt, milyen típusú írásokkal találkozhat az olvasó. A Hatalomkalkuláció című fejezetben Majtényi Balázs és Kántor Zoltán a kulturális és politikai nemzetfogalmak közötti gyakorlati ellentmondásokat veti fel, azt, hogy a gyakorlatban e két fogalmat nehéz összeegyeztetni. Az Eszközök és eszköztelenségek címszó alatt a kisebbségpolitika közép-európai eszközrendszerének alakulásáról olvashatunk, többek között Kállai Ernő tollából, aki a magyarországi kisebbségpolitika történetét foglalja össze. Öllös László a „nemzeti harc” fogalmát járja körül. Meglátása szerint a „nemzeti harc” egy veszélyes retorikai és ideológiai állapot, amelyben a saját nemzet dominanciáját kell érvényesíteni más nemzettel szemben, és ez lenne a nemzeti győzelemhez és nagysághoz vezető út. A „nemzeti harc” fogalma Öllös értelmezésében a politika harcként való értelmezésével függ össze. Ha a belpolitikát a politikacsinálók úgy értelmezik, mint harcot az ellenféllel (vagy inkább ellenséggel), és a politikában „minden más csak taktika és színjáték”, igazából ugyanezen értelmezés külpolitikai megjelenése a „nemzeti harc”. Legfőbb veszélye mindennek a háborús logika mellett az, hogy a „nemzeti harc” a nyílt hatalomépítést legitimáló szerepet tölt be.

A nacionalizmus új ruhája fejezetben a Trianon-diskurzusokról olvashatunk, továbbá arról is, hogy a kopjafák vagy Cirill és Metód személye hogyan váltak vallási, nemzeti és politikai szimbólummá. A Sapienti sat fejezet a magyarországi és a közép-európai autonómiák lehetőségeit, a kialakulásukat segítő és hátráltató tényezőket járják körül. Az ezt követő négy fejezet elméleti tanulmányai és esettanulmányai a mai lokális többnyelvűség és többes identitás kérdésével foglalkoznak, vizsgálva egyebek mellett roma (cigány) közösségeket, a budapesti zsidó közösséget, a bánsági többnyelvűséget, a Zoborvidéket vagy az Őrvidéket. Közben olyan, jól használható fogalmakkal találkozik az olvasó, mint a nyelvtechnológia vagy a nyelvi tájkép fogalma – utóbbi alapján a szerző, Szoták Szilvia a szlovákiai magyar kétnyelvűségi kezdeményezések szempontjából különösen érdekes és mintaszerű elemzését adja a burgenlandi köztéri feliratok (köz- és magánfeliratok) nyelvi összetettségének. A kötetet egy történelmi fejezet zárja, a 20. századi magyar– szlovák kapcsolattörténet tematikájával.

A könyv tehát a kisebbségkutatásnak mint valóban interdiszciplináris tudományágnak számos szeletét érinti. De nemcsak a kisebbségkutatásnak adja a keresztmetszetét, hanem – nézetem szerint – az elemző közbeszédnek is, tehát annak a fajta írás- és beszédmódnak, melynek alapja a kutatói magatartás, és amelyben az objektív leíró formákat a vállaltan személyes meglátások egészítik ki, a szubjektív hipotéziseket pedig a szerző maga veti tesztelés, kritikai szemlélet alá. A következtetések pedig csak annyira határozottak, amennyire a feltárt jelenségek erőssége azt megalapozottá teszi a szerző szemében. Az olyan kifejezések, mint „valószínűleg”, „feltehetően”, „valaki vagy valami szerint”, „alapján” vagy „úgy tűnik” különböztetik meg ezt a fajta elemző közbeszédet a politikai közbeszédtől, a politikusok, a bloggerek és úgy általában – mai szóval élve – a megmondóemberek világától.

Ennek a fajta elemző közbeszédnek a létjogosultságát a harc és szembenállás légkörében élő politikai közbeszéd hajlamos megkérdőjelezni, pedig ez a kötet is egyfajta bizonyítéka annak, hogy a politikai közbeszédben könnyen elszabaduló gondolatok mellett kifejezetten fontos, hogy teret kapjon az elemző közbeszéd, már csak attól eltérő stílusjegyei miatt is. A fékek és egyensúlyok általánosan kívánatos rendszerében a politikai közbeszédnek lehet tehát a féke és ellensúlya ez a fajta elemző közbeszéd, aminek az egyik megtestesülése ez a több mint 600 oldalas tanulmánykötet, és amelyben Štefan Šutaj, Roman Holec, Eva Kowalská és Dušan Kováč személyében a legelismertebb szlovák történészek publikációi is helyet kaptak.

A közép-európaiság dicsérete és kritikája. Kalligram Könyvkiadó, 2013.