Škoda Kodiaq RS: a sportos SUV esete egy családi nyaralással

Kodiaq
Podgorica |

Attól, hogy valakinek családja van, még nem kell lemondania a sportos autóról. Sőt nem is kell az erősebb motorral rendelkező autója mellé még egy családi egyterűt venni, az erős motor és a praktikum ugyanis ötvözhető. A Škoda kínálatában ilyen a Kodiaq RS, amelyet komoly próbának vetettünk alá. Öt ország, 2600 kilométer, négy felnőtt utas és teli csomagtér.

Mint minden évben, a legtöbb ember idén is főként két irányból érkezik Horvátországba. A lengyel, a szlovák és értelemszerűen a magyar turisták Magyarországon át, míg például az olaszok, az osztrákok, a németek és a csehek nagy része Szlovénián keresztül. Teljesen mindegy, melyik útvonalat válasszák, nyáron a hétvégi turnusváltáskor garantált a hosszú kocsisorokban való araszolás. Például csak az elmúlt hétvégén egy nyolc kilométeres sorban ácsorogtak a Horvátországba utazók egy szlovén–horvát határátkelőn, s ellenirányban sem volt sokkal jobb a helyzet.

Akinek van elég ideje, és mondjuk nem sajnálja a benzinre költött többletkiadást, az valamivel érdekesebbé varázsolhatja az utat. Például azzal, hogy Bosznia-Hercegovinát, valamint Montenegrót is meglátogatja, Horvátországba pedig délről fog belépni. Egy hétnapos kirándulásnak nem ez az ideális útvonala, de aki már mondjuk két hétre megy, annak határozottan ezt az opciót ajánlanám, legalább egyszer az életben. Ha ugyanis szeretik a kanyargós, hegyvidéki utakat, Montenegróba beleszeretnek.

Kodiaq

Miért a Kodiaq RS?

Miért ne! Aki ült már a Škoda legnagyobb SUV modelljében, az tudja, hogy ettől tágasabb és kényelmesebb autót hosszú utakra aligha lehetne választani. Igen, a sportos RS kivitelezés lehet nem a legideálisabb a hosszú útra, ám ha azzal a céllal indulnak, hogy a hegyvidéki szerpentineken száguldozni is fognak egy kicsit, ettől jobbat aligha tudnának kiválasztani.

Ami a nyári szabadságon nem elhanyagolható szempont, az az autónk csomagterének térfogata. A Kodiaqot hétüléses változatban is megrendelhetik, ám a tesztautó ötszemélyes kivitelezésű volt, ami annyit jelent, hogy alapban a csomagtér 835 literes rakodóteret kínált. Szükség esetén a hátsó üléssort előbbre tolhatják, amivel megnövelik a csomagteret, amit idővel, amikor úgy tűnt, egyre több csomagunk van, mi is kihasználtunk. Ha csak ketten utaznak, s a hátsó ülések támláját is lehajtják, akkor már 2065 literes teret kapnak.

Természetesen a hátul utazók is élvezhetik a klímát, a mobiltelefonjaikat tölthetik az USB-C csatlakozókon keresztül, a rendelkezésükre álló tér pedig lenyűgöző. Kinyújtott láb, könyöktámla, kényelmes ülések, mi több kell. Csak nekem, mint sofőrnek kellett a hosszú úton állandóan összpontosítanom, míg utastársaim elszundítottak a kiadós reggeli után. Teljesen más utazási élményt kínál a tesztautóban található üvegtető, amely ráadásul nyitható tetőablakkal volt kiegészítve. A tikkasztó hőségben bizonyára mindig be lesz húzva a napellenző, mert a tűző napon a sötétített tetőablak sem segít, ha viszont kicsit lehűl a levegő, vagy felhősebb az ég, akkor a panorámatetőn keresztül tényleg nagyszerű kilátás nyílik a külvilágra.

Kodiaq

Az elfelejtett olimpia

Mivel soha nem jártam még Szarajevóban, ezt a megállót is útba ejtettük. Az óvárosi bazár hangulata elbűvölő, s a számtalan kis árus kirakatait és kínálatát böngészve az ember könnyen megfeledkezik az időről. Aki itt jár, az értelemszerűen nem kerülheti el a „nagy háború” kirobbanásához vezető, Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet helyszínét, amelynek annak ellenére, hogy jelenleg egy forgalmas útkereszteződésen van, lebilincselő hangulata van.

Nekem őszintén szólva a belvárosnál sokkal jobban tetszett magának a városnak a látképe. Mivel útban kifele kicsit eltévedtem, akaratlanul egy város széli dombon kötöttem ki, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a völgyben, dombvidéken elterülő Szarajevóra.

Ha egy kicsit szokatlan látványosságra vágynak, akkor mondjuk útban Mostar felé mindenképpen látogassanak el az 1984-es szarajevói olimpia egykori sportlétesítményinek helyszínére. Pontos képet kaphatnak arról, hogyan fognak kinézni az ember által épített létesítmények évtizedekkel az emberiség elpusztulása után, ha a természet lassan ismét elnyel mindent, ami az emberi kéz munkásságára emlékeztethet. Ez történt az olimpiára épített Igman szállodával, vagy a síugróknak szolgáló sportlétesítményekkel, bobpályákkal.

Kodiaq

Már csak benzin

A Szarajevótól nem messze található sportlétesítményekhez nagyon jó minőségű, szinte forgalomtól mentes autóút vezet, amelyen biztonságosan ki lehetett próbálni a Kodiaq RS adottságait. Míg korábban csak dízelmotorral tudták párosítani, a jelenlegi ráncfelvarrás után már csak benzinnel rendelhető. Konkrétan a kétliteres, 180 kW (245 LE) teljesítménnyel rendelkező négyhengeres benzinmotorról van szó, de erről majd kicsit később.

Maga a ráncfelvarrás a visszafogott kategóriába tartozik, bár kétség nem fér hozzá, hogy a Kodiaq elején elvégzett apró módosítások valamivel agresszívabb külsőt varázsoltak a járgánynak. Már az alapkínálat részét képezik a nagyon jó minőségű LED Matrix fényszórók. Az utastérben megjelent a 10 colos digitális műszeregység, amely új grafikával rendelkezik. A műszerfal közepén találjuk a 9,2 colos érintőképernyőt Columbus médiarendszerrel.

A legnagyobb változás a Kodiaq felújítása során épp az RS változat motorházát érintette, ahonnan eltűnt a 176 kW teljesítménnyel rendelkező kétliteres BiTDI motor. Ez az erőforrás is az egyre szigorúbb káros- anyag-kibocsátási normák áldozata lett. Ahhoz, hogy abszolválja a szigorú teszteket és teljesítse az előírásokat, ugyanis komoly fejlesztésre lett volna szükség, ez pedig pedig túl sok pénzbe került volna. Azt is hallani lehetett, hogy az RS-ben végül egy alternatív meghajtás kerül, ám mivel a konszern plug-in hibridjei még nem tudnak együttműködni az összkerékhajtással, a Škodának mást megoldást kellett választania. A döntés végül a kétliteres TSI-re esett, amelyet az Octavia RS-ből is ismerhetünk. Ez a motor értelemszerűen sokkal inkább illik egy RS jelölésű Škodába, ugyanakkor felmerült a kérdés: nem lesz-e eltúlzott az üzemanyag-fogyasztása?

A motor 180 kW csúcsteljesítménye 5250–6500 fordulatskálában elérhető, a maximális forgatónyomaték 370 Nm 1600 és 4300 fordulaton. Ez a dízellel összehasonlítva 4 kW-tal magasabb teljesítmény jelent, ám ahhoz, hogy elérjük, magasabb fordulatszámra lesz szükségünk. A forgatónyomaték pedig 130 Nm-rel kevesebb, viszont már alacsonyabb fordulaton és szélesebb fordulatskálán áll a rendelkezésre. Egyébként épp az alacsonyabb fordulatszámnak köszönhetően lehetett az autóba szerelni az új DSG váltót, amelynek ugyan csak hét fokozata van, ám lényegesen gyorsabb a reakcióideje, amit valóban érezni lehetett. Az új motor további pozitív hozadéka, hogy 60 kilóval csökkentette a járgány összsúlyát. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az aktuális RS nem egész hét helyett már 6,5 másodperc alatt eléri 0-ról a 100 km/órás sebességet.

Ahogy a korábbi, úgy a ráncfelvarráson átesett Kodiaqból sem hiányzik a Dynamic Sound Booster külső hanggenerátor, amelyet viszont új hangzásra állítottak be. A Kodiaq RS-nek így a Sport üzemmódban olyan hangja van, mintha a motorházban egy feltuningolt nyolchengeres motor lenne. Ennek köszönhetően pedig az is megfordul az úton elhaladó autó után, aki háttal állt neki. Ezt a művileg generált hangot az utastérben is hallani, ám leginkább kívülről, az autó hátsó részéről. Színjáték ugyan, de sokkal hihetőbb, mint az új Octavia RS esetében. A járgány alapban Normal üzemmódban startol, de már ekkor is hallani lehet a sportosabb dorombolást, a Kodiaq csak az Eco vagy Comfort üzemmódban hallgat el teljesen.

Kodiaq

Montenegróban

Évekkel ezelőtt lehetőségem volt több mint egy hetet eltölteni egy off-road túrán Montenegró legszebb természeti parkjaiban, s már akkor tudtam, egyszer vissza akarok térni ide, hogy ezt a csodálatos természetet megmutassam másoknak. Montenegró messze van, s még ha nem is teljesen ismeretlen az emberek számára, többségük mégis csak a tengerparton, Budva vagy Kotor városában marad. Pedig az ország igazi, rejtett kincsei a hegyekben vannak.

Nekem a szívügyem a Durmitor Nemzeti Park, amely a nem annyira tapasztalt sofőrök számára is aránylag könnyen megközelíthető, s nyáron még összkerékhajtással rendelkező autóra sem lesz szükségük. Természetesen nagy elővigyázatosságra lesz szükség, ugyanis a sziklába vágott, megvilágítás nélküli alagutakban az esetek többségében csak egy autó fér el, ugyanúgy, mint az utak jelentős részén. A legszebb kilátásokat a P14-es jelölésű úton találják, amely tulajdonképpen átszeli a Durmitor Nemzeti Parkot. Onnan már csak egy fél óra autóval, s eljutnak a Tara folyó völgyébe, a vadvízi evezés szerelmeseinek paradicsomába.

A park, de egyébként Montenegró legnagyobb előnye, hogy tulajdonképpen bárhol eltölthetik az éjszakát. Lesátorozhatnak, kempingezhetnek, s garantálom, hogy olyan csodálatosan csillagos eget, mint itt, egyhamar nem fognak látni. Az országon egyébként lépten-nyomon érezni, mennyire turistaközpontú, milyen mértékben próbálnak minden úgy kialakítani, hogy az odalátogatók a lehető legjobb élményekkel térjenek haza. Számtalan panzió, szálloda áll rendelkezésre, a fizetőeszköz pedig euró, amely jelentősen megkönnyíti az utazást.

Kodiaq

A fogyasztás

Egyértelmű, hogy az üzemanyag-fogyasztás terén a benzinmotor nem fog tudni konkurálni a dízelnek, de tekintettel arra, hogy a Kodiaqban két hétig négy felnőtt ült, és a csomagtér is szinte teljesen tele volt pakolva, az elért eredmény szerintem egészen tűrhető. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy körülbelül 1,8 tonnás autóról beszélünk, amelynek motorházában 245 lóerő van.

A teljes út után az átlagfogyasztás 9,5 literen állapodott meg, mindezt úgy, hogy Montenegró hegyvidéki szerpentinjein igazán nem sajnáltam az autót, hiszen tökéletes volt a fekvése az úton. Nyugodt tempóban, sztrádán 140 km/órás sebesség mellett, ami reálisan 135 km/óra, a fogyasztást bőven kilenc liter alá tudják szorítani, aztán a faluk, városok közti országutakon 11–12 liter körüli átlagra kell számítani 100 kilométeren. Minden más már a sofőr akaratán és azon múlik, milyen óvatosan dolgozik a gázpedállal.

Összegezve

A benzines négyhengeres Kodiaq RS nem okozott csalódást. Élvezetesebb és sportosabb vezetési élményt nyújt, mint a ráncfelvarrás előtti változat. Értelemszerűen ennek is megvannak a korlátai, de ha valaki igazán tágas családi SUV-t akar, amelynél a padlógáz izgalmas reakciókat is kivált az autóból, az ezzel a kivitelezéssel szerintem elégedett lesz.

A hosszabb, több órás utazás során sem fognak elfáradni, a járgányban ugyanis tényleg sok hely van. Szükség esetén még hét utas is elfér benne, de ilyenkor a csomagtér térfogata a minimumra csökken. Nekem az aktuális kivitelezés külsőre is nagyon tetszett, a kék Race Blue metálfényezéssel is szemrebbenés nélkül megvenném.

Manapság viszont semmi sem olcsó, a sportosra beállított autókra pedig ez duplán érvényes. Míg a legolcsóbb, Active felszereltségi szintben megrendelhető Kodiaq ára 29 120 euró, addig az RS változat alapban 50 080 euróba kerül. Másrészt ezért már egy rendkívül gazdagon felszerelt Kodiaqot kapnak, amely minden eddiginél közelebb hozza az utasokat a sportos vezetési élményhez – családostul vagy család nélkül.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?