Kipróbáltuk a Dacia első, gyökeresen megváltoztatott modelljét

Kipróbáltuk a Dacia első, gyökeresen megváltoztatott modelljét
Pozsony |

Tavaly év végén mutatta be a Dacia a teljesen új identitását, ami miatt nemcsak a márkakereskedéseket kezdték átépíteni és modernizálni, hanem az egyes modelleken is megjelent az új márkajel. Én a felújított Sandero Stepway modellt tettem próbára a legerősebb, TCe 110 erőforrással, amelynek köszönhetően a kicsi és könnyű Sandero Stepway fürge városi járgánnyá változik, amely még az autópályán sem hozza szégyenbe a sofőrt. Ráadásul a fogyasztása is rendkívül kedvező.

Először tisztázzuk, mit jelent az új identitás. A Dacia haladni akar a korral, s új, az eddiginél lényegesen fiatalabb generációt akar megszólítani. Ezért frissítették a márka arculatát. A márkakereskedéseket is fokozatosan átépítik, s az új márkajel már a legújabb modelleken is megjelenik. Az autó orrán szembetűnő az új, fehér DC jelölés, amely úgy tűnik, mintha világítana. A volánon a márkajel helyett már a Dacia felirat látható ugyanúgy, mint az autó hátulján. A gyakorlat is igazolta, hogy a változás igazán figyelemfelkeltő, hiszen annyi járókelőt, mint amennyi a Sandero Stepway tesztelése során megállt a leparkolt autó mellett, már régen nem láttam. Az esetek többségében idősebb férfiak voltak az érdeklődők, ami csak igazolja, hogy a Daciának még egy ideig eltart, míg a fiatalabbak érdeklődését is felkelti, egy viszont biztos, hogy jó úton halad. A speciális zöld, Dusty elnevezésű metálfényezés és az új márkajel valóban jól mutat a Sandero Stepwayen, amely a Dacia legolcsóbb modelljének, az egyszerű Sanderónak a robusztusabb változata.

Részletesen bemutatni az új Sandero Stepway utasterét teljesen fölösleges, hiszen az olvasóink a korábbi tesztjeinknek köszönhetően már jól ismerik, az aktuális változat pedig nem tartalmaz különösebb változásokat, ha nem vesszük figyelembe az aktualizált multimédia-rendszert, melynek minimalista grafikája nekem sokkal jobban tetszik az előző változatnál. Vegyük viszont sorra a legfontosabb dolgokat, amelyek a Sandero Stepway potenciális vásárlóit is érdekelhetik.

Sandero Stepway

A motor

A Sandero Stepway esetében csak egyliteres, háromhengeres motorok közül válogathatnak, a tesztelt modellben a legerősebb 81 kW/110 kW teljesítménnyel és 200 Nm-es forgatónyomatékkal rendelkező változat volt. Az erőforrás hatgangos manuális váltóval volt párosítva, amelyet bizony gyakran fognak használni, ugyanis a tesztautó gyorsulásnál jobban szereti az alásorolást. A dinamikával városban, sőt még autópályán sincs gond, bár nagyobb sebességeknél a hosszabb emelkedőkön ugyancsak jobb alásorolni ötös sebességfokozatba, hatoson a motor 130 km/órás tempónál már veszít energiájából.

A motorral kapcsolatos az első negatívum, amit érzékeltem, hogy alapjáraton érezni az erőforrás vibrációit, ez tagadhatatlan tény. 130 km/órás sebességnél pedig az utastérbe elég intenzív zaj szűrődik be, amit a hangosabbra állított rádióval kell kompenzálni. A Sandero Stepway végsebessége egyébként 183 km/órában van meghatározva, ettől az évtől ugyanis a Dacia a konszern első olyan márkája, amely mindegyik gépkocsijában 180 km/óra környékén állítja be a végsebességet. A tesztautó tíz másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/órás sebességre.

motor

A fogyasztás

A háromhengeres motor – mint írtam – városban érzi magát a legjobban, mégpedig 1700–2500-as fordulatskálában; ekkor rendelkezik a kellő teljesítménnyel és kedvező fogyasztással. Városban a hat liter környékén mozgó fogyasztás a reális 100 kilométeren, városon kívül viszont az ötliteres értékeket is könnyen elérik. Autópályán a fogyasztás hét literre is megugrik, ami részben annak a következménye, hogy bár az autó hat sebességfokozattal rendelkezik, sztrádán mégis 2500 fordulat felett dolgozik a motor. Az abszolút átlagfogyasztás az egyhetes tesztelés végén 6,3 liter volt száz kilométeren.

Ami különösen meglepett, az a kényelem, hiszen a futómű a vártnál is jobban elnyeli az utak egyenetlenségeit.

Sandero Stepway

Összegezve

A Sandero Stepway nagyon kellemes utastárs, s ahogy a sofőrök öregebb, úgy az új generációjának is van mit felkínálnia. A digitalizált világból csak a kellő minimumot tartalmazza, így azoknak is tetszeni fog, akiket nem lelkesít a modern érintőképernyős technológiák világa. Nemesen egyszerű, könnyen kezelhető és jó a fogyasztása, amiről pedig nem szabad megfeledkezni, hogy továbbra is a piacon kapható legolcsóbb autók közé tartozik. Alapban, a leggyengébb TCe 90 erőforrással már 13 650 euróért is megvehetik, a tesztelt változat ára 16 900 eurónál kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?