Ilyen lett a Dacia első elektromobilja, a Spring

Spring
Pozsony |

Elsők között próbálhattuk ki múlt héten a Dacia elektromobilját. A Spring 16 700 eurós alapárától a piac legolcsóbb elektromos meghajtású autója lesz, s az első teszt igazolta, hogy igenis megállja a helyét.

Már a sajtótájékoztatón hangoztatták a márka képviselői, hogy ez az autó nem hosszú távok levezetésére lett kitalálva. Elsősorban városi autó, ehhez igazították a méreteit, illetve a hatótávolságot is. Az autó kívülről szerintem nagyon mutatósra sikeredett, teljesen más, mint az eddig ismert Daciák. Formavilágával és színskálájával inkább a Renault személyre szabható járgányaira emlékeztet, mintsem a Dacia modelljeire, amelyek nem éppen a vidám színkombinációkról voltak eddig ismertek. 

A tér

Az autóban ülve először nagyon szűkösen éreztem magam, olyan volt, mintha a mellettem ülő kollégámmal összeérne a vállunk. Egy idő után viszont megszoktam a kisautót, a szűk utcákon, parkolóhelyeken való manőverezés során pedig már kifejezetten értékeltem a méreteit. Az autó hossza 3,73 méter, szélessége a visszapillantó tükrök nélkül 1,62, magassága pedig 1,51 méter.

A csomagtértől nem fognak elájulni, alapban 280 litert kínál, a hátsó üléstámlák lehajtása után a rakodótér már 600 literesre bővül, és ezzel már lehet kezdeni valamit.
Az utastértől ne várjanak csodát. Igen, itt is elsősorban a kemény műanyagok dominálnak, de a feldolgozás az előző évekhez képest sokkal jobb, így az összbenyomás kellemes. Amit én nem tudtam megszokni, az az anyagok illata. Az új Springben nagyon erőteljesen érezhető a műanyag specifikus szaga, ami számomra minden beszállásnál zavaró volt, de talán ezzel is meg tudnék barátkozni, az autó lényege ugyanis az elektromos meghajtás és a hatótáv, ezen a téren pedig a rövid tesztvezetés alatt a Spring aránylag nagy optimizmusra adott okot.

Spring

A meghajtás

A 33 kW (44 LE) teljesítmény a 26,8 kWh kapacitással rendelkező akkumulátorral van összekötve. Ez a WLTP-ciklus szerint 230 kilométeres hatótávolságot biztosít, a városban viszont állítólag 305 kilométert is megtehetnek a járgánnyal. Hogy ez mennyire igaz, majd a hosszabb tesztelés során kiderül. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a Spring kellemes vezetési élményt kínál, ám a teljesítménye nem biztosít olyan fürgeséget, mint amilyet mondjuk egy elektromobiltól elvárnánk. Engem ez személy szerint nem zavart, csak épp meglepett, hogy „padlógáznál” nem indul el olyan erőteljesen, mint más elektromos meghajtású autók. Olyan üzemmód, amely felerősítené a rekuperációt, a járgányban sajnos nincs, s ez végeredményben az elektromobil fogyasztására is negatív hatással lehet.

A töltés

Ha a gyakorlat is igazolja, amit a gyártó állít, akkor a Spring töltésével sem lesznek problémáik. Az opcionálisan elérhető egyenáramú (DC) töltőnek köszönhetően az akkumulátort körülbelül 50 perc alatt tudják feltölteni 80 százalékos szintre. Ezután, mint minden elektromobilnál, a töltés automatikusan lelassul, a teljes kapacitást 1,5 óra alatt érik el. A 7,1 kW teljesítményű falitöltőről (Wallbox) 5 óra, a gyengébb 3,7 kW-os teljesítménnyel bíró töltőről pedig 8,5 óra alatt érik el a 100 százalékot. Ha az autót hálózati aljzathoz csatlakoztatják (2,3 kW), akkor 14 órát fognak várni a Spring teljes feltöltésére. 
A töltési folyamatot egyszerűsíti majd a My Dacia alkalmazás, melynek köszönhetően az okostelefonon keresztül leellenőrizhetik, mennyi kilométer megtételére elegendő áram van még az akkumulátorban, otthonról elindíthatják az autóban a klímát, vagy reális időben lokalizálhatják az autót. Ha a Springet éppen töltik, akkor az alkalmazásban megnézhetik, mennyi idő kell még a töltés befejezéséig, szükség esetén leállíthatják vagy újraindíthatják a töltést. 
A Spring egyébként már megrendelhető Szlovákiában. Az alap 16 700 euró, Comfort felszereltségi szintben. A másik elérhető változat a Comfort Plus felszereltségi szint, melynek kezdőára 18 300 euró. 

A járgányról készült képgalériát az alábbi cikkben találják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?