„Aki nem tudott öntözni, elveszett” – súlyos gondot okoz a szárazság

tarló - Tornyai Bianka

Idén a megszokottnál jóval korábban elkezdődött az aratás, a gabonafélék terméshozama a szárazság miatt mindenütt elmarad a tavalyitól, és vannak olyan termények, amelyek szinte belesültek a földbe. A Szlovákiai Agrárkamara egy fejlesztésekre, modern technológiák beszerzésére igényelhető támogatásra hívja fel a fiatal gazdák figyelmét.

Idén nagyon korán, a Komáromi járásban már június 10-én elkezdődött a gabonafélék betakarítása.

A szárazság mindenhol érezhető

Az aratás üteme régiónként eltérő, függ az időjárástól, az éréstől, a gabona eltérő nedvességtartalmától. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke az Új Szónak elmondta, a déli régiók gazdái jelentős mértékben hozzájárulnak az ország mezőgazdasági termeléséhez a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, valamint a speciális növénytermesztésben egyaránt. 

„A szárazság idén a legjobban a déli régiókat érinti. A legnagyobb határmenti régiókban, azaz a komáromi, dunaszerdahelyi és galántai, illetve a rimaszombati régióban a terméshozam átlagban 10-20%-kal kevesebb. A búzáé például 5,43 tonna hektáronként, ami tavaly 6,2 tonna/hektár volt. Az idei évet átlagosnak lehet elkönyvelni a gabonaféléket tekintve, de a tavasszal vetett növények, mint például a kukorica vagy a napraforgó, illetve a gyümölcsök vagy a káposztafélék egyenesen hozzásültek a földhöz. Aki nem tudott öntözni, az elveszett”

– fejtette ki Patasi Ilona. A sűrűn vetett gabonafélékben a legnagyobb kiesés a bodrogközi és a tőketerebesi régióban van, a tavalyi 5 tonnához képest idén 3,5 tonna hektáronként a terméshozam. Az olajos repcéből viszont jó termés ígérkezik az agrárkamara elnöke szerint.

Felfelé ívelő árak

Patasi Ilona elmondta azt is, hogy a felvásárlási árak elindultak felfelé: a kereskedők, a feldolgozók is észlelik a hiányt nemcsak Szlovákiában, hanem egész Európában, a búza tonnájáért 165 eurót adnak, ami 20%-kal magasabb ár a tavalyihoz képest, de az árpa felvásárlási ára is várhatóan 20-30%-kal lesz magasabb lesz. A repce és más olajos magvak tartják az árukat, de a szója ára is emelkedő tendenciát mutat. 

„Jelen pillanatban a gazdálkodók is kivárnak, főleg azok, akik nincsenek arra utalva, hogy az eladott termés bevételéből vegyék meg az aratás utáni időszakban szükséges műtrágyát. Akinek viszont szüksége van a pénzre és meg akarja alapozni a jövő évi termést, az kénytelen áron alul eladni a betakarított terményeket”

– mutatott rá a kamara elnöke. A fogyasztói árakkal kapcsolatban elmondta, nem feltételezi, hogy széles körű áremelkedéssel kell számolni, néhány speciális terméktől eltekintve az alaptermékek ára várhatóan nem fog jelentősen megemelkedni. Kiemelte, a minisztérium figyelemmel kíséri a tejtermelők helyzetét és nagyon ügyel arra, hogy az ország önellátó maradjon a tejtermelésben, hogy az állatállomány ne csökkenjen az állattartóknál. A sertéstenyésztésben Szlovákia nem önellátó, a nagy üzletláncokban kínált húsárakkal a hazai tenyésztők nem tudnak versenyben maradni. Patasi Ilona rámutatott, ezek a hústermékek olyan országokból érkeznek, amelyekben a tartalékalapot állandóan feltöltik friss áruval, tehát azok a húsok jelennek meg a szlovákiai piacon, amelyek ott felszabadulnak a tartalékalapból.

Kevés lesz a takarmány

A kamara elnökétől megtudtuk, hogy az Európai Unió 6,7 millió eurós keretet hagyott jóvá Szlovákiának mezőgazdasági támogatásokra. Kifejtette, még nincs kész az eljárásmód, hogyan és mire lehetne ezt az összeget fordítani, de a Szlovákiai Agrárkamara a múlt héten tett javaslatot a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumban arra, hogy a kormány maximális mértékben emelje meg ezt az összeget és fordítsa a szántóföldi területekre, mert látható, hogy a tavaszi növények, például a kukorica vagy a napraforgó rendkívül rossz állapotban vannak. 

„Nagyon sok helyen, mivel látták a gazdák, hogy a kukoricán el sem indult a magképződés, még zölden leszilázsolták, hogy legalább ilyen formában felhasználják az állatok számára takarmánynak. Ugyancsak főként a déli régiókban látható, hogy az állatok számára nem lesz szemes takarmány”

– egészítette ki. A kamara elnöke szerint további probléma a déli régiókban, illetve Magyarországon is, hogy kevés a kaszálható széna, ezért Szlovákia északabbi területeiről kénytelenek vásárolni, de úgy kell alakítani, hogy az összes állattartónak jusson kellő mennyiségű takarmány. 

Megőrizni a termőföld minőségét

Patasi Ilona hangsúlyozta, mivel kevés az állat, ezért a szerves trágya is kevés, a gazdák kénytelenek több műtrágyát használni, az erre szánt támogatások is nagy segítséget jelentenének a gazdáknak. 

„Kiemelt cél, hogy a termőföldek minősége megmaradjon, ezért az Európai Unióban tavaly ősszel elfogadtak egy rendeletet, amelyben meghatározták, hogy a tagországoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a fehérje növények termesztésére, ugyanis azok nitrogénnel gazdagítják a földet. A földművelésügyi minisztériumban alakult is egy erre szakosodott osztály”

– mondta el a szakember. Erre azért is volt szükség, mert az éghajlatváltozás miatt a korábban délen termelt növények egyre északabbra húzódnak, erre hosszú távon fel kell készülni. Az elsőrendű feladat szerinte a természetes vizek nagyobb megtartása és az öntözés megoldása.

Új technológiák támogatása

Azon is el lehetne gondolkodni, hogy más növényeket kezdjünk termelni – véli Patasi Ilona. 

„A hüvelyesek közül a borsón és lencsén kívül Szlovákiában nincs termelő, ezeket Kínából hozzunk be. Az üvegházakban történő zöldség- és gyümölcstermelésben lehetne szélesíteni a kínálatot, olyan fajtákkal próbálkozni, amelyek keresettek a téli időszakban, de nem tudjuk hazai szinten biztosítani”

– húzta alá. 

Hozzátette, a más fajta növények termesztéséhez természetesen újfajta technológiák, nagyobb beruházások is kellenek, de éppen erre nyílt most lehetőség a 40 évnél fiatalabb gazdák számára. A Szlovákiai Agrárkamara szívesen nyújt segítséget a szeptember 11-ig benyújtandó pályázatok elkészítésében. A felhívásban olyan gazdák jelentkezését várják, akik az elmúlt két évben speciális növényt termesztettek vagy állatot tartottak és szeretnék bővíteni a vállalkozásukat. A kamara elnöke szerint ez nagyszerű lehetőség például modern üvegházak létesítésére vagy más nagyobb beruházások megvalósítására.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?