Agrárvilág: gond gonddal jár

Kedves elnök asszony, csak tovább bőszítem, ha rögvest azt hozom szóba, hogy Szlovákiában a mezőgazdaság egy folytonosan lebecsült szakágazat?

Nem, engem ezzel már nem bosszant, elvégre bármi hozza is méregbe az embert, mindig le kell győznie a haragját. Hiszen mind a gazdák, mind az ágazat egészét nézve csak akkor tud tárgyilagosan eligazodni és rangsort teremteni a szerteágazó teendők sokaságában. Vagy ha indokolt, hát korrekcióra késztetni a napi politikát. Például Forró Krisztiánnak, a Szövetség elnökének is felhoztam már, hogy nyilatkozataiban nemigen szokta előtérbe állítani, hogy pártja döntő prioritásai közé épp a mezőgazdaság is beletartozna. Pedig a párt feltehető választóinak jelentős része éppen az agrárkérdésben érdekelt vidéken él.

A négy évszak szeszélyein kívül mi lesz 2023-ban a gazdaemberek egyéb haragosa?

Ennek ürügyén természetesen több mindenről szólhatnánk. Ami azonban mostanában különösen sok gyakorlati kérdést vet fel, az az Európai Unió Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervének már erre az esztendőre is vonatkozó új szabályrendszere. A gazdáknak ugyanis idén már alkalmazkodniuk kell a kötelező ugaroltatás feltételeihez, ha sikerrel akarnak igényelni bizonyos alapszintű és arra épülő kiegészítő támogatásokat. A kérelmezőknek egyúttal igazolniuk kell a szóban forgó földterülethez fűződő jogviszonyukat is.

Gazduramék, ahogy mondani szokás, pesszegnek ez ellen? Mármint akikre ez a kormányrendeletek szigorával vonatkozik?

Hogy nem lelkesedtek/lelkesednek az erről szóló rendeletek részleteit megismerve, az egy ponton talán természetes is, mivel az idei év még az első, átmeneti időszak. Szervezett keretek között ezért a Szlovákiai Agrárkamara tanácsadással igyekszik segíteni abban, hogy minden gazda lehetőleg hibátlan kérelemmel és így az előírt határidőben egyenlő eséllyel pályázhasson az ilyen módon igényelhető területalapú támogatásokra.

Ez a mostanában sokat ragozott és húzós téma az áremelkedések nehézségeit is, úgymond, időlegesen semlegesítette?

Egyáltalán nem. A tavaly februárban Ukrajnában kitört háború okozta energiaválság tartós drágulást hozott a mezőgazdaság számára elkerülhetetlenül fontos „belépő” anyagok további árszökkenésében. Említsem akár csak a takarmányszükségletet, ami mára, a korábbi évekhez mérten, 200 százalékkal is megdrágult. Ez persze nemcsak a gazdálkodókat sújtja érzékenyen, hanem annak következményeiben a lakosságot is. Napjainkban csupán az élelmiszeripari alaptermékeket nézve harmincvagy még több százalékos az általános drágulás. Ráadásul a tornyosuló gondok miatt több olyan árucikk hiányzik az üzletláncok polcairól, amiből az előző esztendőkben igazán bő választék volt. A gyümölcs- és zöldségskálára pedig különösen kihat ez a nem kívánt állapot.

Száraz és enyhe volt az elmúlt tél, barátságtalan a kora tavasz. Mit sejtetnek az idei termésprognózisok?

Az időjárás mindig közbeszólhat, de legalább egy átlagos termést azért minden évben elvárunk. Azt azonban már most látni, hogy a gyümölcsösöket bizony megtizedelték a márciusi-áprilisi fagyok. És akadt nyilván nem is egy zöldségtermelő, aki még április első hetében is inkább csak ezerszámra tárolni volt kénytelen a palántáit, mert a kellemetlen hideg és a viharos szelek miatt nem tudta kiültetni őket. Az ilyen kényszermegoldást a jó erőben lévő palánta sem szíveli. De hát ki számíthatott erre?

Viszont mögöttünk a húsvét. Így hát végre-valahára csökkenni, akár zuhanni fog a tojás ára?

Nehéz megítélni. Bár szerintem inkább ez a borsosabb ár marad. Ukrajnából, Lengyelországon át, nagyon sok tojás jön be hozzánk, és a kereskedelem biztosan nyerészkedik ezen. Hazai termelésből pedig – ha már csak a takarmányok árát említem – nem tudjuk és nem is tudnánk olcsóbban előállítani a szükséges mennyiséget.

Nyilván ez a realitás, Ugyanakkor az is tény, hogy nálunk egy év alatt 79%-kal drágult a tojás, míg például Olaszországban, Ausztriában vagy Franciaországban a tojás drágulásának éves rátája „csak” 17–21 százalék volt...

Őszintén szólva, nem tartottam szemmel, hogy hol mennyibe kerül a tojás. Ami ellenben zavar, hogy a kereskedelmi politika lényegében követni sem képes az előállítási költségek valóságát, mivelhogy azt igazán komolyan senki sem figyeli. Valamikor a gazdálkodónak ki kellett mutatni, hogy milyenek voltak az egy-egy élelmiszeripari termék előállításával járó reális költségei, milyen áron adta azt kereskedelmi forgalomba; illetve az szintén kiderült, hogy ezt a terméket mekkora kereskedelmi haszonnal forgalmazták. Ezt most így senki sem követi figyelemmel.

Anno nem ezért alakult meg a kereskedelmi felügyelőség?

Dehogyisnem! Bár ettől még valahogy figyelmen kívül maradnak a termelői, a tenyésztői költségtételek. Vagy a kereskedelmi adatok pontosabb részletei.

Marad tehát a horribilis tojásár?

Ha a készletek túlzottan felgyülemlenek a raktárakban, akkor tíz százalékkal olcsóbb lesz. De lényeges árzuhanás nem várható.

És a „hagymatológia”? Az mitől bűzlik? Már ma tudható, hogy májusban a hagyma országosan hiánycikk lesz. Júniusban pedig az új termés nyilvánvalóan méregdrága!

Eddig az üzletláncok különösebb erőfeszítések nélkül mindig elegendő hagymamennyiséget tudtak biztosítani. Viszont idén EU-szinten is kevesebb lett a hagyma, pedig alapvető élelmiszer, és lényegében évről évre előre kiszámítható mennyiség fogy belőle. A jelenleg kialakult helyzet hátterére csak következtetni lehet. Konkrétan például arra gondolok, hogy a hagymatermelők általában már nem tartották eléggé gazdaságos termelési cikknek, így az egyébként szükséges technológiai beruházások is másodlagossá válhattak számukra. Kifejezően jellemzi az ugrásszerűen megnőtt keresletet, hogy például annál a vőki nagytermelőnél, aki az előző esztendőkben tavaszig is átteleltette a hagymát meg a burgonyát, ezúttal már tavaly novemberben sem voltak meg a szokásos raktári tartalékok...

Szlovákia hagyma dolgában eddig 70 százalékban volt önellátó. Hogy ez most szó szerint országos gonddá nőtt, az csak a klímaváltozásra fogható, vagy ebben a saját tehetetlenségünk is közrejátszik?

Én az utóbbit mondanám.

Eszerint, több más termékhez hasonlóan, a hagymaellátásban is önellátók lehetnénk?

Ha megfelelően figyelünk rá, bizonyosan. Mindenesetre bízom abban, hogy a gazdák fölismerik ezt a megváltozott helyzetet. És a műszaki- piaci feltételek, illetve a termesztés technológiai folyamata segítésének garantálása után ebből a cikkből hamarosan többet fognak vetni.

Beszéljünk a gazdák egyéb akut gondjairól! Például arról, hogy április derekán itt még mindig teli vannak a magtárak.

Mondjam, hogy ebben a dologban a gazdák is kissé elszámították magukat? Tavaly aratás után, több más növénykultúrával együtt, megvolt a búza iránti érdeklődés, de akkor mindenki azt gondolta, hogy a folyóárak még emelkedni fognak. Az élet azonban nem így hozta, és ősszel az árak alacsonyabbak lettek, mint tavasszal voltak. Sőt, az alaptermékeké a két évvel ezelőtti szintre csökkent.

És ha az idei termés is elfogadható vagy annál jobb lesz, a magtárak viszont nem állnak majd még készenlétben?

Az nem lesz egy egyszerű szituáció.

Az AKS akkor majd mit tud mondani a gazdáknak?

Természetesen a sürgős megoldások lehetőségeit fogjuk keresni. Megjegyzem, bennünket a gazdák akkor nem kérdeznek meg, amikor gyorsan ürülnek a magtárak, mert ők jó pénzért hamar eladják a búzát. Pedig általában igyekszünk meggyőzni őket, akár a lelkükre beszélni, hogy főként a megbízható átlagszinten fekvő árakhoz tartsák magukat. Hogy ne csak a lesz ennek még jobb ára elvén gondolkodjanak, mert közben a kereskedők meg a spekulánsok kifoghatnak rajtuk. Ahogyan ma már az sem mellékes szempont, hogy régebben nálunk jóval jelentősebb volt a sok takarmányt igénylő állattenyésztés. Most ellenben sok helyütt üresek az istállók. Emellett természetesen erős csúsztatás volna elhallgatni, hogy távolról sem pusztán a fenti okok révén zsúfoltak nálunk még áprilisban is a gabonatárolók, hanem sokkal inkább az országban veszteglő ukrán gabona miatt alakult így.

A Szlovákiai Agrárkamara kész az asztalra csapni ez ügyben?

Asztalra csaphatunk, kopogtathatunk is ez ügyben, de határozottan megoldani ezt a problémát csak a kormányzat tudja. Egyben ez a kötelessége is. Hogy az ország legföljebb tranzitállomása legyen az ukrajnai gabonaneműknek, és ne az itteni gazdák munkáját ellehetetlenítő elfekvője. De az EU-tól szintén aktívabb segítséget remélnék ebben, ami már a nemzetközi politika hatáskörébe tartozik.

Úgy hírlik, az AKS nem lelkesedik a tervezett Duna Menti Nemzeti Park létesítéséért.

Több okból sem. Például azért, mert ezt a Duna mentén megvalósítandó síksági nemzeti parkot – Pozsonypüspökitől Párkányig – eleve a hatástanulmányok elkészülte nélkül népszerűsítik. Központi felügyelősége Pozsonyban lenne, és a park egész területén szinte minden ügyben ez a hivatal holmi bürokratikus fennhatóságként volna illetékes dönteni. Így a termelést, a tenyésztést, akár a vadászatot-halászatot vagy bármi egyebet illetően is. Szlovákiában ugyanakkor már jelenleg kilenc nemzeti park van, ami az ország nagyságához mérten túlzás. Az AKS azonban elsősorban azt ellenzi, hogy ez a hirtelen jött terv – lévén hogy a kormányprogramban sem szerepel – ebben a régióban alaposan megnehezítené a mezőgazdasági termelést. Bizonyos részét pedig kifejezetten veszélyezteti.

Pár hete jócskán felborzolta a hazai kedélyeket a kilenc legnagyobb üzletlánc által mintegy 400 élelmiszeripari termékre hozott árplafon. Jogos a zavar?

Engem is meglepett ez a bejelentés. Ráadásul minden vita és szakmai egyeztetés nélkül történt, így inkább csak marketinghúzás. Nincs benne az igazi fogyasztóvédelmi szándék. Hiszen az árplafonlistán feltüntetett árucikkek zömének rögzített ára láthatóan magasabb, mint azoknak mai reális, netán akciós ára a hazai üzletek hálózatában. Feltűnő, hogy zöldség- és gyümölcsfélét alig, sertéshúst pedig egyáltalán nem találni ezen a listán.

Közel járhat az igazsághoz, aki úgy véli: az üzletláncokkal összekacsintva a hazai politika a ránehezedő inflációs nyomáson igyekezett enyhíteni egy ámító nesze semmi fogd meg jól ötlettel?

Erre csak az adhat választ, aki ezt az egészet létrehozta és előrukkolt vele.