A szélvihar nyomában árvíz jött

<p>Pozsony. Egy ember meghalt, több települést pedig elöntött a víz az Yvette ciklon okozta felhőszakadások miatt. A legsúlyosabb károkat az ország északkeleti részén fekvő települések szenvedték el, de a Rozsnyó melletti Csucsomban is több tucat házat elöntött a falun átfolyó patak.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A patak csütörtök éjjel, egyik pillanatról a másikra áradt meg. „A víz nagyon gyorsan jött, a patak, amelyen nyáron szandálban is át lehet kelni, hirtelen két méteresre duzzadt – írta le a helyzetet Szőllős Sándor polgármester. – Mintegy 50 házat elöntött, villanyoszlopokat döntött ki, alámosta az utat.” A faluban a hadsereg is részt vett a helyreállítási munkákban.

A legnagyobb károkat azonban az ország északi és északkeleti részén okozta a hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék. Az első halálos áldozatot is Felsővízközből (Svidník) jelentették: a Mazgalica patak egy 83 éves férfit ragadott el, aki állítólag a megáradt patakot ment megnézni. A holttestét tegnap reggel találták meg.

Eperjesen a Tarca (Torysa) öntött ki, ebben azonban szerepe volt annak is, hogy a D1-es autópálya építése miatt megbontották a folyó gátját. A helyszínre látogató Robert Kaliňák belügyminiszter azt kifogásolta, hogy az építkezést miért nem biztosították az esetleges árvíz ellen. A helyzet lassan normalizálódott a megyeszékhelyen, a víz helyenként már fél méternyit is apadt. Az árvíz komoly károkat okozott Árvában is.

A víz több falut elzárt a külvilágtól, a Késmárki járásban 13 településen hirdettek harmadfokú árvízkészültséget.

Az országban több tízezer ember maradt áram nélkül, az energiaszolgáltatók még tegnap este sem tudták minden településen biztosítani az áramellátást.

Az Yvette ciklon okozta szélvihar és a heves esőzések okozta árvizek szinte egész Szlovákiában és a környező országokban is komoly károkat okoztak. Részletek a 4. és 28. oldalon. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?