A koalíció kiállt Rezník mellett

Pozsony. Jaroslav Rezníket, az RTVS igazgatóját a közmédiában uralkodó állapotok miatt rendelte be tegnap a parlament kulturális bizottsága.

Pozsony. Jaroslav Rezníket, az RTVS igazgatóját a közmédiában uralkodó állapotok miatt rendelte be tegnap a parlament kulturális bizottsága. Míg az államfő és mintegy kétszáz hazai újságíró is kiállt az RTVS szerkesztői mellett, addig a kormánypárti képviselők vehemensen védelmezték Jaroslav Rezníket.

Elbocsátások, önkéntes felmondások, elviselhetetlen légkör, nyílt levél az RTVS vezetése ellen – csak néhány a közmédia háza táján zajló események közül. Válaszlépésként tegnap mintegy kétszáz hazai újságíró felhívásban állt ki a közmédiában dolgozó kollégák mellett azzal, hogy az RTVS nem állhat a politikusok szolgálatában. Az újságírók kiállását Bugár Béla is bírálta, szerinte ugyanis a felhívást aláírók máris ítéletet mondtak. „Bármennyire igyekeznénk, önök számára mi a politikai hatalom vagyunk, mely el akarja hallgattatni az újságírókat” – jelentette ki a Híd elnöke.

A kollégák aggódnak

Andrej Kiska államfő nyugtalanságának adott hangot az RTVS-nél uralkodó állapotok miatt. „A szerkesztők által emlegetett cenzúra, a véleményüknek hangot adó újságírók elbocsátása megengedhetetlen. A közszolgálati intézmény nem az igazgató tulajdona, és nem is azé a párté, mely a poszthoz hozzájuttatta. Az RTVS nem szolgálhatja a politikusokat, és nyilvánosan vitázni kell arról, mi zajlik ennél az intézménynél” – fogalmazott a köztársasági elnök, aki elvárja, hogy az illetékes szervek megfelelő lépéseket tegyenek az RTVS újságíróinak védelmében, és a színvonalas műsorsugárzás bebiztosítása érdekében.

Nincs normalizáció

Jaroslav Rezník (SNS-jelölt) a parlament kulturális bizottsága előtt kategorikusan elutasította, hogy az RTVS-nél normalizáció zajlana. „Én a saját bőrömön megtapasztaltam a normalizációt. Semmilyen politikai hatalom nem befolyásolja a sugárzást, és amíg ott leszek, a műsorra más hatalomnak sem lesz befolyása” – közölte az igazgató. Az utóbbi napok elbocsátásai kapcsán Rezník elődjeit hozta fel példának. Állította, hogy Richard Rybníček több mint 1600, Václav Mika pedig 298 munkatársat, köztük 145 szerkesztőt bocsátott el, miközben ő 4 külsős szerkesztő szerződését nem hosszabbította meg. Ugyanakkor többen önként távoztak, tegnap Jozef Matej szerkesztő mondott fel. Marek Maďarič (Smer) volt kulturális miniszter olcsó elterelő hadműveletnek nevezte Rezník magyarázatát. „Az RTVS-ben nem jó a helyzet. Intő jel, ha az RTVS-t egymás után hagyják el, vagy bocsátják el a tapasztalt szerkesztőket, mint Tibor Búza vagy Olga Baková” – mondta Maďarič, aki saját párttársaival is összetűzésbe került. Az ő kivételével ugyanis a kormánypárti képviselők vehemensen védelmezték az RTVS igazgatóját.

A politikusok is vétkesek

A vita hevében több szerkesztőt személyeskedéstől sem mentes megjegyzésekkel illettek, illetve szakmai rátermettségüket is megkérdőjelezték. Maďarič ugyanakkor kijelentette, hogy az RTVS-ben uralkodó állapotokért nem pusztán Jaroslav Rezníket terheli a felelősség. „Ehhez a politikusok is nagyban hozzájárultak azzal, hogy az RTVS igazgatóválasztásakor arról beszéltek, ők akarják igazgatni a közmédiát” – mondta Maďarič, aki szerint a jelenlegi kritikus helyzet megoldására egyetlen megoldási javaslatot sem hallott az igazgatótól.

Rezník kiállt a televízió és a rádió hírszerkesztői csapatának vezetői mellett, akiket a szerkesztők nyíltan bíráltak és menesztésüket kérik .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?