A Fico-párt kedden mutatja be programját

Pozsony |

<p>Kedden konferencián mutatja be Pozsonyban választási programját a Smer-SD. A rendezvényen beszédet mond Robert Fico kormányfő, a párt elnöke és több smeres politikus is.</p>

Fico korábban bejelentette, hogy az igazságszolgáltatás terén két, viszonylag radikálisnak mondható javaslattal áll majd elő.
A húsvéti ünnepek után teszi közzé választási programját az MKP is. Berényi József elnökhelyettes elmondta, a dokumentum még teljesen kész, most véglegesítik, s majd a pártelnökségnek is jóvá kell hagynia.
A KDH Tanácsa április 10-i zólyomi ülésén hagyja jóvá a legkisebb ellenzéki párt választási programját. Az SDKÚ-DS március 27-én, konferencián ismertette, hogy mit kínál a polgároknak a június 12-i választáson. Nagy súlyt fektet a középosztály és a kisgyermekes családok életszínvonalának biztosítására, a gazdaság fellendítésére, valamint a korrupció elleni küzdelemre.
Az SNS valószínűleg az utolsó pillanatban teszi közzé javaslatait, az ĽS-HZDS pedig programkonferencia helyett sajtótájékoztatókon ismertette elképzeléseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?