A Cseh álom mint országimázs

HIZSNYAN GÉZA

Különös, rendhagyó a Cseh Zene Éve ünnepségsorozat története. Mára már nyugodtan mondhatjuk azt is: sikertörténet. A kezdetek 1924-re nyúlnak vissza, Bedřich Smetana születésének centenáriumára, amit igyekeztek a zeneszerző minél jobb külföldi megismertetésére fölhasználni. 1954 már Smetana és Dvořák közös ünnepléséről szólt. Feltehetőleg ez adta az ötletet a normalizáció csehszlovákiai kultúrpolitikusainak, hogy 1974-ben meghirdessék a Cseh Zene Évét, mondván, a 4-re végződő évek föltűnően sok cseh zeneszerző és zenész életének mérföldkövét jelentik (születésük és/vagy haláluk éveként). Smetanán és Dvořákon kívül pl. Leoš Janáček, Jozef Suk, Oskar Nedbal, Jan Václav Tomášek, Emil František Burian, Otakar Zich, Vítěslav Novák vagy a csehek által német anynyelvű cseh zeneszerzőnek mondott Heinz Ignaz Franz Biber, Erwin Schulhoff is ide tartozik. 2004- ben Csehország uniós csatlakozásának ünneplésére hirdették meg a Cseh Zene Évét, ezúttal már csupán a művészi minőség alapján válogatva a bemutatandó szerzőket és műveket. Ekkor született az ötlet, hogy Cseh álmok címmmel szervezzenek egy egész éves – és kis túlzással az egész világra kiterjedő – koncertsorozatot, amely nem a fővárosokba, a metropolisokba, hanem külföldi kisvárosokba viszi el a cseh zenét a legkiválóbb cseh művészek előadásában. A sorozat azután a „4-es éveken” kívül 2007-ben és 2011-ben is folytatódott, idén pedig előreláthatólag 20 ország több mint 100 kisebb városának közönségét örvendezteti meg.

A Cseh álmok 2014-es nyitókoncertje Szlovákiában, Nagyszombatban zajlott, s valóban maradandó élménnyel ajándékozta meg a közönséget – mindenekelőtt a szólistának köszönhetően. Az idei Cseh álmok rezidens művészének a fiatal, mégis a legnagyobbakhoz sorolt cseh hegedűművészt, Josef Špačeket nyerték meg. A mindössze 28 éves Špaček a prágai konzervatórium elvégzése után a philadelphiai Curtis Institute of Musicon tanult, majd a New York-i Juilliardon Itzhak Perlman tanítványaként szerzett diplomát. 2011-ben ő lett a Cseh Filharmónia koncertmestere, feltehetően minden idők legfiatalabbjaként ezen a poszton, s azóta hihetetlen munkabírással „kettős életet él” – a legnagyobb cseh zenekarban betöltött jelentős szerepe mellett szólistaként és kamarazenészként is lenyűgözően aktív. Ő volt a nagyszombati koncert szólistája, ahol a Janáček Kamrazenekarral lépett fel. Dvořák hegedűre és vonósokra írt e-moll mazurkáját és Piazzola Négy évszak Buenos Airesben című, Vivaldi által inspirált művét játszotta, a zenekartól pedig ezeken kívül Janáček vonószenekarra írt Szvitjét és Joaquín Turina A torreádor imája című művét hallhattuk. A műsor összeállításán lehetne meditálni, de fölösleges. Egy hibája biztosan volt a koncertnek: túlságosan rövid volt! Ám amit ebben a rövid időben, elsősorban Špaček hegedűjátékának köszönhetően kaptunk, az minden kifogást elhallgattatott. Maga volt az álom. Nemcsak a Cseh álom, hanem a zeneszerető(k), koncertlátogató(k) álma. Špaček játéka éteri tisztaságú, mentes minden, a közönségnek tetszeni akaró külsőségtől, ha létezik mennyország és ott van zene, akkor így hegedülhetnek az angyalok. Ha valahol koncertezik, aki csak teheti, rohanjon meghallgatni!

A Cseh Zene Éve és a Cseh álom követendő példa kellene, hogy legyen minden olyan országnak, nemzetnek, amely saját jóhírét kívánja kelteni, értékeit szeretné megismertetni másokkal, nemzetközi elismerésre vágyik. Mennyivel hatásosabb ez, mint politikai beszédekben hangsúlyozni nagyszerűségünket vagy plakátokon követelni tiszteletet Európától!