A csecsen háborútól volt hangos a cannes-i filmfesztivál

ÖSSZEFOGLALÓCannes. Az orosz újságírók kifütyülték, a többiek viszont megtapsolták A némafilmes című művéért három évvel előtt Oscar-díjat kapott Michel Hazanavicius The Search címmel, a csecsen konfliktusról készített háborús drámáját a 67. cannes-i filmfesztiválon.

ÖSSZEFOGLALÓ

Cannes. Az orosz újságírók kifütyülték, a többiek viszont megtapsolták A némafilmes című művéért három évvel előtt Oscar-díjat kapott Michel Hazanavicius The Search címmel, a csecsen konfliktusról készített háborús drámáját a 67. cannes-i filmfesztiválon. A francia rendező Fred Zinnemann szintén The Search című, 1948-as filmjének remake-jét készítette el. De míg Zinnemann alkotása a második világháborúban lerombolt Németországban játszódott, addig Hazanavicius a történetet az 1999-es második csecsen háború idejére helyezte át. A rendező szerint ez volt „az elmúlt évek egyik legvéresebb háborúja, amelyről eddig kevés ember beszélt”. Hazanavicius vállalja, hogy politikai filmet készített, de az szerinte nem foglal egyértelműen állást egyik oldal mellett sem. Ezzel nem igazán értettek egyet az orosz újságírók, akik a sajtóvetítés végén kifütyülték a filmet, míg a többi újságíró tapssal jutalmazta a két és fél órás, látványos, 22 millió eurós költségvetésből Grúziában forgatott művet.

„Az első világháborúban a halottak nyolcvan százaléka katona volt és 20 százalékuk civil. Itt viszont a halottak megközelítőleg nyolcvan százaléka civil volt” – hangsúlyozta Hazanavicius a díszbemutató előtti cannes-i sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a nagy kihívás számára az volt, hogyan lehet a halált, a szenvedést, az elviselhetetlent bemutatni a filmvásznon. „Azt nem tehetem meg, hogy elviselhetetlen látványt tárok a nézők elé, miközben mégiscsak azt szeretném, ha megérintené őket a háború lényege” – tette hozzá. A cselekmény fő része ezért nem a fronton zajlik, hanem négy szereplő történetét tárja elénk a film, akiknek sorsát a csecsen konfliktus meghatározza. Az egyik egy 9 éves kisfiú, akinek szüleit a szeme láttára mészárolják le, ezért kisöccsével kényetlen elmenekülni a falujából. Nem tudja, hogy a nővére, Rajsza is túlélte a mészárlást, aki a fiúk keresésére indul. Eközben egy fiatal orosz katona történetét is nyomon követhetjük, akit fokozatosan embertelenné tesznek a harcok. A negyedik szereplő, Carole az Európai Unió missziójának fiatal tagjaként úgy dönt: örökbe fogadja a kisfiút. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?