UPC-ügy: eljárás indul

Pozsony. A frekvenciatanács eljárást indít a UPC kábeltelevízió-szolgáltató két leányvállalata, az UPC Slovensko és a Trnavatel ellen, mivel véleménye szerint a két cég nem rendelkezik a megfelelő szerződésekkel a szerzői jogok kollektív védelmét biztosító szervezetekkel.

Pozsony. A frekvenciatanács eljárást indít a UPC kábeltelevízió-szolgáltató két leányvállalata, az UPC Slovensko és a Trnavatel ellen, mivel véleménye szerint a két cég nem rendelkezik a megfelelő szerződésekkel a szerzői jogok kollektív védelmét biztosító szervezetekkel. Az eljárás végeredményeképpen akár a két vállalat bejegyzését is törölhetik a tanács nyilvántartásából, ami a műsorközvetítői tevékenységük beszüntetését jelenti. A UPC első meghallgatását július 16-ra tűzték ki, mondta Jarmila Grujbárová, a frekvenciatanács irodavezetője. A tanács álláspontjától jelentősen eltér a UPC véleménye. „A két vállalat körül minden rendben van” – mondta a megbízott szóvivő, Štefan Vadócz az Új Szónak. Örülnek a tanács adta lehetőségnek, mert így tisztázhatják magukat. „Ha a meghallgatáson fény derül valamilyen hiányosságra, készek vagyunk megszüntetni” – tette hozzá Vadócz. Szerinte a két vállalat rendszeresen letétbe helyezi a szerzői jogdíjat a 2000-ben érvényes árfolyamon, hat hónappal ezelőtt pedig kérte a bíróságot, állapítsa meg, kinek kell a jogdíjat fizetnie. Ez utóbbi lépés csak időhúzásnak tűnik, mivel az érvényes törvények aránylag egyértelműen fogalmazzák meg, ki az illetékes a jogdíjak beszedése ügyében. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?