Schuster ma megbízást ad a kormányalakításra

Pozsony. Rudolf Schuster ma megbízza Mikuláš Dzurindát, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) elnökét az új kormány megalakításával – jelentette be tegnap Ján Füle, az államfő szóvivője.

Schusternek egyébként sincs más választása, mint megbízni Dzurindát, hiszen a választások győztesével, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS) egyetlen parlamentbe jutott párt sem akar tárgyalóasztalhoz ülni, és Robert Fico (Smer) is bejelentette: tudomásul veszi a jobbközép pártok kormányalakítási szándékát és ellenzéki pártként kíván tevékenykedni a parlamentben. Schusternek ma Vladimír Mečiarral is találkoznia kellene; a HZDS elnöke valószínűleg beszámol arról, hogyan nem sikerült megszereznie megfelelő számú képviselő támogatását a parlamentben. Elnökünk ma végre valóra válthatja választások előtti ígéretét, mely szerint azt kéri fel a kormányalakításra, aki írásban igazolja legalább 76 mandátumos támogatottságát a törvényhozásban. Mikuláš Dzurinda kormányfő ezt már hétfőn megtette.

„Az államfőnek egyébként nem kell megbíznia senkit sem, az új kormány összetételéről nem ő, hanem a parlament dönt. Az alkotmányban pedig nincs olyan rész, mely kimondaná, hogy a köztársasági elnök dönti el, ki alakítson kormányt. Ez csak szokásjog, mivel eddig úgy volt, hogy az államfő felkért valakit, hogy alakítson kormányt” – magyarázta lapunknak Öllős László. A politológus szerint ez a szokás most is betartható lett volna, az elnök felkérhette volna a legnagyobb frakció vezetőjét, hogy próbáljon kormányt alakítani, Schuster azonban ezt nem tette meg, csak későbbre halasztotta a felkérést. Ezzel időt adott a HZDS-nek, hogy próbáljon partnereket találni, pedig az idő szorít. „Készül az uniós országjelentés, közeleg a NATO-csúcs, és az új kormány első nagy erényének annak kellene lennie, hogy gyorsan létrejön” – tette hozzá Öllős. (sza)

Bush és Prodi a szlovákiai választásokról

Pozsony. George Bush nagyra értékeli a szlovákiai választók felelősségteljes döntését – áll abban a levélben, amelyet az Egyesült Államok elnöke küldött Rudolf Schuster államfőnek. Bush annak a meggyőződésének is hangot ad, hogy a választások eredménye nagyban hozzájárul az ország integrációs törekvéseinek megerősödéséhez és a reformok folytatásához. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke tegnap hasonló értelemben nyilatkozott. Megfigyelők a kettős értékelést úgy értelmezik, hogy egyfajta üzenet az államfőnek: a négypárti jobbközép koalíciót bízza meg kormányalakítással. (tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?