Megelőző csapásmérés

Washington. George Bush helyi idő szerint hétfőn este mondott beszédében megismételte: megelőző csapást kell mérni azokra a terroristákra, akik megpróbálnak tömegpusztító fegyverekhez jutni, hogy azokat az USA vagy más országok elleni támadásokra használhassák.

Az amerikai elnök a nyolcvan konzervatív pártot tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) tanácskozásán szólalt fel. A konferencián Szlovákiát Bugár Béla és Agárdi Attila (MKP), valamint Pavol Hrušovský és Ján Figeľ (KDH) képviselte.

Bush hangsúlyozta: a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek elterjedésével, valamint a ballisztikus rakéták gyártásához szükséges technológia hozzáférhetőségével „a béke ellenségei olyan erőhöz juthatnak, amely katasztrofális következményekkel járna”. Itt kell emlékeztetni: John Ashcroft igazságügy-miniszter egy nappal korábban Moszkvában bejelentette: az amerikai hatóságok – még május 8-án – Chicagóban letartóztatták az al-Kaida terrorhálózat egyik emberét, aki radioaktív anyagokat szétszóró hagyományos robbanószerkezet (úgynevezett piszkosbomba) felrobbantását tervezte. A letartóztatottról tudni lehet, hogy Abdullah al-Muhadzsir néven mozgott az utóbbi időben. Eredeti neve José Padilla, és erre a névre szólt amerikai útlevele is. Chicagóba Pakisztánból érkezett, ahol bizonyítottan találkozott az al-Kaida vezető terroristáival. Padilla születési helye alapján számít amerikai állampolgárnak. Büntetett előéletű, börtönben is volt már. A CNN szerint az amerikai titkosszolgálatok a korábban elfogott Abu Zubajdától szerzett értesülések alapján jutottak a nyomára. Zubajda az Oszama bin Laden által finanszírozott al-Kaida egyik csúcsvezetője, műveleti főnöke volt azután, hogy az előző műveleti főnök meghalt az Afganisztánra mért amerikai légicsapások egyikében. Padilláról az igazságügyi minisztériumban tartott sajtóértekezleten elmondták: még nem rendelkezett megépített „piszkosbombával”, de ilyen szerkezet megalkotását és felrobbantását tervezte. A „piszkosbomba” robbanó szerkezete hagyományos töltetet tartalmaz, tehát nem atombombáról van szó. A robbanás következtében azonban radioaktív sugárzást kibocsátó, nukleáris értelemben szennyezett anyag repül szerteszét, a szerkezet tehát radiológiai fegyvernek minősíthető. A francia védelmi miniszter is arra figyelmeztetett tegnap, hogy hazája – a többi nagy európai államhoz hasonlóan – terrorista fenyegetésnek van kitéve. Michele Alliot-Marie, a védelmi tárca első női vezetője konkrétumok említése nélkül beszélt erről. Nyilatkozatát Párizsban összefüggésbe hozzák a Padilla őrizetbe vételéről szóló washingtoni hírekkel. (TASR, MTI)

Merényletre készülők letartóztatása

Rabat. A Gibraltári-szoroson áthaladó brit és amerikai hajók ellen tervezett akciókat az a három szaúdi állampolgár, akiket Marokkóban tartóztattak le, és akiket azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida tagjai. Ezt egy magát megnevezni nem kívánó vezető marokkói tisztségviselő közölte. A szeptember 11-i merényletek óta ez az első eset, hogy Marokkóban bukkannak ilyen csoport nyomára. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?