Pozsony. A parlament a kormány által beterjesztett, egyszeri nyugdíj-kiegészítésre vonatkozó törvénytervezetet utalta második olvasatba. A javaslat szerint 1000 koronát kapna minden nyugdíjas, függetlenül attól, mennyi a járadéka.
Ki többet, ki kevesebbet?
A kabinet tervezete ugyan egységesen ezerkoronás kiegészítést javasol, ennek ellenére korántsem biztos, hogy valamennyi nyugdíjas ezer koronát kap, sőt az sem, hogy valamennyien kapnak kiegészítést. A képviselők többsége ugyanis a differenciált kiegészítés felé hajlik, szerintük a magas nyugdíjjal rendelkezőknek alacsonyabb, a kisnyugdíjasoknak viszont magasabb kiegészítés járna. „Sok képviselő véli úgy, hogy a legmagasabb járadékból élő nyugdíjasokat felesleges támogatni, viszont a kisnyugdíjasokon sokat segítene, ha többet kapnának” – mondta lapunknak Bauer Edit képviselő. A pontos javaslatot még nem dolgozták ki, hétfőn egyeztetnek a munka-, szociális és családügyi minisztérium munkatársaival. A szaktárca kész tárgyalni erről a megoldásról, de szerinte a differenciált elosztás megnehezíti a kifizetést. „Figyelmeztettük a képviselőket, hogy a járadék nagyságától függő kiegészítés jelentősen nehezíti az adminisztrációt, de készek vagyunk tárgyalni róla” – mondta lapunknak Martin Danko, a szaktárca szóvivője. A minisztérium csak olyan javaslatot hajlandó elfogadni, mely nem növeli a kiegészítésre fordítandó összeget. Az ellenzék már jelezte, javasolni fogja, hogy a kiegészítés összegét 2000 koronában határozzák meg. „Ľudovít Kaník visszavonja a törvényt, ha ilyen javaslatot elfogadna a parlament – állítja a minisztérium szóvivője. – Erre kormányhatározat kötelezi a tárca vezetőjét, mivel ebben az esetben a jogszabály pénzügyi hátterét nem tudná biztosítani a költségvetés.” (lpj)
MI VAN A KORMÁNYJAVASLATBAN?
az egyszeri támogatás egységesen 1000 korona lesz
megkapja valamennyi idős polgár, azok is, akik csak az év hátralévő részében vonulnak nyugdíjba
a többféle jogcím alapján jogosultak is csak egyszer kapják meg a kiegészítést
a kiegészítés összköltsége közel 1,3 milliárd korona
a pénzt megkapnák a védelmi és a belügyminisztériumból nyugdíjba vonultak is
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.