Kétesélyes a cseh választás

Prága. Ma kezdődnek Csehországban a parlamenti választások, a szavazóhelyiségek délután kettőtől este tízig, holnap pedig reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva.

Prága. Ma kezdődnek Csehországban a parlamenti választások, a szavazóhelyiségek délután kettőtől este tízig, holnap pedig reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva. A 28 induló párt, mozgalom és koalíció közül gyakorlatilag csak a négy éven át kisebbségben kormányzó Cseh Szociáldemokrata Pártnak (ČSSD) és az ellenzéki Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) van reális esélye a győzelemre. Ami a pártpreferenciákat illeti: nagyon mérsékelten vezet a szociáldemokrácia, lényegében mindkét párt támogatottsága 30 százalék körül mozog, jó 10-15 százalékkal megelőzik a Koalíciót, a Kereszténydemokrata Unió– Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) és a Szabadság Unió–Demokratikus Unió (US-DEU) választási szövetséget, valamint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSČM). E négy tömörülésen kívül a többiek támogatottsága meg sem közelíti az 5%-os parlamenti küszöböt. Tekintettel az arányos választási rendszerre, valószínűleg egyik nagy párt sem tud majd egyedül kormányozni. A nagy kérdés tehát az, hogy milyen kormánykoalíció alakulhat. Az eddigi nyilatkozatok szerint a kommunistákkal senki sem számol, ezért a legvalószínűbb: a győztes párt – a ČSSD vagy az ODS – a Koalíciót vagy annak egyik felét választja partnerül. A Koalíció jelezte, hogy inkább a szociáldemokratákkal társulna, s ez érvényes a választási szövetség tagjaira külön-külön is. A polgári demokraták vezetője és kormányfőjelöltje, Václav Klaus nem zárja ki a szociáldemokratákkal való nagykoalíciót sem. Vladimír Špidla szociáldemokrata pártelnök és kormányfőjelölt ezt a lehetőséget ugyan a kampány során kizárta, de a többi szociáldemokrata politikus nem. Ezért megfigyelők úgy vélik, hogy Špidla kemény állásfoglalása Klausszal szemben csak taktika, s a baloldali szavazóknak szólt. Miroslav Grebeníček kommunista pártvezető kijelentette: pártja türelmes, s meggyőződése, hogy egy nagyobb siker esetén a szociáldemokraták elutasító álláspontja már nem lenne olyan kemény, mint eddig. A cseh kommunistákat a többi párt a rendszerváltás óta elszigetelte, legfelsőbb szinten hivatalosan senki sem működik velük együtt. De a valóság az, hogy az elszigeteltség falai repedeznek, s alsóbb szinteken már nem léteznek. A választáson egyébként négy magyar jelölt is indul, mégpedig a Vidék Pártjának listáján. Őket a Coexistencia-Együttélés Politikai Mozgalom Magyar Tagozata jelölte, esélyük azonban nagyon csekély.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?