Ivan Lexa kórházban

Pozsony. Tegnapi jelentések szerint a több bűncselekménnyel is gyanúsított Ivan Lexát a szív- és érbetegségek pozsonyi intézetében ápolják. Egészségi állapotáról azonban semmit sem tudni. A Legfelsőbb Bíróságon kívül a Pozsonyi Kerületi Bíróság is tárgyal majd a volt titkosszolgálati igazgató őrizetbe vételéről.

Pozsony. Tegnapi jelentések szerint a több bűncselekménnyel is gyanúsított Ivan Lexát a szív- és érbetegségek pozsonyi intézetében ápolják. Egészségi állapotáról azonban semmit sem tudni. A Legfelsőbb Bíróságon kívül a Pozsonyi Kerületi Bíróság is tárgyal majd a volt titkosszolgálati igazgató őrizetbe vételéről. Michal Serbin ügyész ugyanis panaszt nyújtott be a Pozsonyi 3. Járásbíróság döntése ellen, amellyel a testület visszautasította Lexa vizsgálati fogságba helyezését. Egyebek mellett arra is hivatkoztak, hogy Lexa képviselői mentelmi jogot élvez. Ez azonban már a választások után nem érvényes. Hogy a felsőbb szerv, azaz a Pozsonyi Kerületi Bíróság mikor foglalkozik Serbin panaszával, egyelőre bizonytalan, törvény nem kötelezi valamilyen határidő megtartására. Még felsőbb szinten is folyik a huzavona: a Legfőbb Ügyészség megtámadta a Legfelsőbb Bíróság augusztusi döntését, amelynek nyomán szabadlábra helyezték Ivan Lexát. Az utóbb említett testület azonban már kötelezhető, hogy a Legfőbb Ügyészség panasza utáni három hónapon belül ismét foglalkozzon az üggyel. „A választások eredményére vártak” – jegyezte meg az ügyészek hirtelen reakciójával kapcsolatban Juraj Trokan, Lexa egyik ügyvédje.

Az eset valószínűleg bekerül majd a jogtörténelembe: Lexának volt még képviselői mentelmi joga, amikor egy járásbíróság foglalkozott az ügyével, és döntést hozott. Most az ítéletet megtámadó ügyészi panasszal a kerületi bíróság foglalkozik, közben Lexának megszűnt a mentelmi joga. Még az is kérdéses, mikor foglalkozik a panasszal, ugyanis az iratokat még mindig nem kapta meg, azok a Pozsonyi 3. Járásbíróságon fekszenek. (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?