Fogyatkozik a zimonyi klán

Belgrád. A szerb rendőrség elfogta Ivan Sztambolics néhai szerb elnök gyilkosait, és megtalálta a 2000. augusztus 25-én eltűnt politikus holttestét. Dusan Mihajlovics szerb belügyminiszter szerint Sztambolicsot a belügyi elitalakulat (JSO), a vörös sapkás osztag négy tagja rabolta el a belgrádi Kosutnjak parkban.

Belgrád. A szerb rendőrség elfogta Ivan Sztambolics néhai szerb elnök gyilkosait, és megtalálta a 2000. augusztus 25-én eltűnt politikus holttestét. Dusan Mihajlovics szerb belügyminiszter szerint Sztambolicsot a belügyi elitalakulat (JSO), a vörös sapkás osztag négy tagja rabolta el a belgrádi Kosutnjak parkban. Ezután a szerémségi Fruska Gora hegységbe szállították, ahol két golyót röpítettek a fejébe, s egy előzőleg kiásott meszes gödörben hantolták el. A belügyminiszter nem árulta el a gyilkosok kilétét, csak annyit mondott, hogy rendőrségi fogdában vannak. Sztambolicsot azért gyilkolták meg, mert neve felmerült a 2000 szeptemberi elnökválasztás lehetséges jelöltjei között. A hatóságok ezért a bűncselekmény kapcsán meghallgatják a hágai törvényszék börtönében ítéletére váró Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfőt és feleségét, Mirjana Markovicsot. Mirjana azonban – mint tegnap délután jelentették – szökésben van, a szerb rendőrség keresi.

Sztambolics a nyolcvanas években barátja és esküvői komája volt Milosevicsnek, később ellentétek támadtak közöttük. 2000 augusztusában az ellenzék titokban felkérte Sztambolicsot, hogy Miloseviccsel szemben induljon az elnökválasztáson. Sokan ezért már akkoriban is azt feltételezték, hogy 2000 augusztusában Milosevics utasítására tették őt el láb alól. Ehhez tartozik, hogy hétfőn tartoztatták le a két hete meggyilkolt Zoran Djindjics szerb kormányfő feltételezett merénylőjét, Zvezdan Jovanovicsot, a vörös sapkások parancsnokhelyettesét. Vele együtt őrizetbe vettek még egy kommandóst, aki gyaníthatóan segédkezett a gyilkosságban. Mivel a kommandósok parancsnokai kapcsolatot tartottak fenn a kormányfő elleni halálos merénylet megszervezésével vádolt zimonyi klánnal, őrizetbe vették az osztag parancsnokát, a kommandós egységet pedig feloszlatták. Még mindig szökésben van Milorad Lukovics Legija, a vörös sapkások korábbi vezetője, akit a rendőrség a zimonyi klánvezérek között tart számon. A tegnapra virradó éjszaka a rendőrség tűzharcban agyonlőtte a klán két – a rangsorban Legija után következő – vezetőjét, Dusan Szpaszojevicset, alvilági nevén Siptart és Milan Lukovicsot, alias Kumot. Mindketten géppisztolyból nyitottak tüzet a letartóztatásukra érkező rendőrökre. Előzőleg őrizetbe vették a fővárosi körzeti bíróság tanácsának elnökét is azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állt a zimonyi klánnal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?