Ellenség a homokvihar is

Kuvaitváros/Washington/Lon-don/Bagdad/Rijád. A háború tegnapi, hatodik napján a szövetségesek akciói az iraki főváros bevételét szolgálták. Az amerikai–brit szárazföldi csapatok már 80 kilométernyire megközelítették Bagdadot. Richard Meyers amerikai vezérkari főnök szerint „még csak most jön a neheze”.

Letörli az út porát. Amerikai katona tisztálkodik az iraki sivatagban, Karbala város közelében, ahol tegnap erős homokvihar nehezítette a szövetséges erők előrehaladását. Reuters-felvételA Bagdad felé tartó szövetséges erők erős homokviharba kerültek, amely alig 500 méterre csökkentette a látótávolságot, és rontotta az előrenyomulás esélyeit. Amerikai tengerészgyalogosok konvoja átkelt Násziríjánál az Eufráteszen és a Szaddám-csatornán. A manőver célja, hogy harapófogóba zárja Bagdadot. Az Eufrátesz jobb partján levő tengerészgyalogosok 375 km-re vannak az iraki fővárostól, míg a bal parton előrenyomuló egységek 80 kilométerre közelítették meg Bagdadot.

VÖRÖS VONAL BAGDAD KÖRÜL

Az amerikaiak tegnap is légicsapásokat mértek a Bagdadot védő iraki erőkre. A szövetségesek ugyanakkor komolyan tartanak a gárda egységeivel való összecsapásoktól. Tony Blair brit kormányfő a londoni parlamentben kijelentette, „kritikus pillanat” lesz, amikor a szövetségesek megütköznek a Köztársasági Gárda Medina Hadosztályával. A brit The Times szerint az amerikai előőrsök 30 kilométerre vannak a Bagdadot védő 30 ezer fős Medina frontvonalától, eközben lassan felzárkózik hozzájuk a teljes hadoszlop, amely összesen 60 ezer szövetséges katonát jelent. A Bagdad elleni szárazföldi offenzívához a szövetségesek a 60 ezer katonán kívül 400 Abrams M1-es harckocsit és száz Apache támadó helikoptert vonnak össze. Bagdadot a Köztársasági Gárda összesen három, jól beásott hadosztálya védi nyugaton, délen és keleten, a város határától körülbelül 48 kilométerre. Brit katonai források azt mondták a lapnak, hogy mielőtt a szövetségesek megkezdenék előrenyomulásukat Bagdad felé, ezeknek a hadosztályoknak vagy meg kell adniuk magukat, vagy meg kell őket semmisíteni. A Köztársasági Gárda három hadosztályának összesen 500 harckocsija van. Amerikai tisztségviselők szerint az iraki vezetők felhatalmazták a Köztársasági Gárdát vegyi fegyver bevetésére, amint az amerikai–brit erők egy Bagdad körül húzott „vörös vonalon” belülre hatolnak. Ezt a CBS jelentette. Az NBC tévé ugyancsak tudni vélte, hogy az irakiak vegyi fegyvereket fognak bevetni a Bagdadba behatoló amerikai csapatok ellen.

VÁLTOZOTT A STRATÉGIA

A brit haderők katonai célpontnak minősítették Bászra városát. Ez stratégiaváltozást jelent; eddig ugyanis azt tervezték a szövetséges erők, hogy megkerülik a nagyvárost, nem bocsátkoznak ott utcai harcokba. Azért kellett most változtatni a terven, mert a térségbeli iraki csapatok nagy része a város belsejébe vonult vissza. Bászrában ugyanis sűrű tűz fogadta a brit „Sivatagi Patkányokat”, akik visszavonulásra kényszerültek a városkapukon kívülre. Viszont a Bászrától délre állásokat foglaló brit erők megállították egy iraki harckocsiegység kitörési kísérletét. Mintegy 50 iraki harckocsi a város peremétől dél felé akart haladni. A brit könnyű harckocsik, amelyeket felderítő és csatahelikopterek támogattak, 5–7 iraki harckocsit megsemmisítettek.

FÉLEZER IRAKIT ÖLTEK MEG

Az amerikai fegyveres erők páncélosai és gépesített alakulatai az ország déli részén történő előrenyomulásuk közben az utóbbi két napban mintegy 500 irakit öltek meg. Ezt a becslést Kenneth Preston törzsőrmester, a 3. amerikai gyalogoshadosztály 5. hadtestének tiszthelyettese adta. Preston elmondta, hogy az amerikai erők sok iraki harckocsiba, légelhárító nehézfegyverbe és a reguláris iraki hadsereg több ezer kézifegyverrel felszerelkezett katonájába ütköztek Nedzsef város környékén. „Első látásra ijesztőek lehettek, de nem túlságosan céltudatosak. Szerintem sokuk inkább haza szeretett volna menni, nagyon alacsony volt a harci szellemük” – tette hozzá. Az amerikai katonák megállítják az iraki civil gépkocsikat. Sok iraki katona holttestét a családtagok hazaviszik, hogy eltemessék. Optimistán nyilatkozott délutáni sajtóértekezletén a brit kormányfő is. Tony Blair kijelentette, hogy a szövetségesek hétfőig kétszer akkora területet vontak ellenőrzésük alá, mint az első Öböl-háború egészében. Eközben újabb hat amerikai hadihajó kelt át a Szuezi-csatornán, hogy csatlakozzon a Perzsa-öbölben állomásozó flottához. A Ducato, a Washington, a Douglas, az Orlando, a Henry és az Edmont katonai felszereléseket szállít. Vasárnap 12 hadihajó kelt át a csatornán, köztük olyanok, amelyek pontonhidakat szállítottak. Az USA a múlt szombaton feladta azt a tervét, hogy Törökország területéről indítson szárazföldi támadást Irak ellen. Ezért irányították a hadihajókat az Öbölbe a 4. gyalogsági hadosztály páncélozott harcjárműivel és felszerelésével.

FELHĺVÁS A TÖRZSEKHEZ

Szaddám Huszein iraki elnök tegnap felszólította országának törzseit, hogy szálljanak szembe az amerikai–angol fegyveres erőkkel. A felhívást az állami televízióban egy bemondó olvasta fel. Azt javasolta a törzseknek, hogy kis csoportokban harcoljanak, az ellenség frontvonalaira és utóvédcsapataira mérjenek csapásokat.

Szaúd-Arábia békejavaslattal fordult az USA-hoz és Irakhoz – tájékoztatta az újságírókat a sivatagi királyság külügyminisztere. Szaud el-Fejszál rijádi sajtóértekezletén nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, csak annyit jegyzett meg, hogy a békejavaslatot eddig nem utasították vissza a hadban álló felek.

Egy F–16-os amerikai harci gép tegnap tévedésből tüzet nyitott saját, Patriot típusú rakétavédelmi rendszerére, károkat okozva a Patriot radarberendezésében. Az amerikai katonai szóvivő a tegnapi esetet az előző incidenshez hasonlította, amikor a Patriot lelőtt egy Tornádó típusú brit vadászgépet, amelynek mindkét pilótája életét vesztette.

Tegnap délután nagy erejű robbanások rázták meg Kuvaitot, amelynek területe felett a Patriot rendszerrel megsemmisítettek egy iraki rakétát. Az offenzíva kezdete óta Irak 15 föld-föld típusú rakétát lőtt ki Kuvaitra.

VEGYVÉDELMI KÉRDŐJELEK

„A cseh–szlovák vegyvédelmi egység tagjai nem kapcsolódnak be a bagdadi ütközetbe” – közölte Ivan Šimko. A védelmi miniszter arra a hírre reagált, mely szerint az irakiak meghúzták a bagdadi vörös kört. A cseh–szlovák egység mandátuma nem engedélyezi, hogy közvetlenül ütközetbe vessék be, csak humanitárius és mentési feladatokat láthat el. „Ettől függetlenül az egység bevetése nem korlátozódik Kuvaitra, a térségben bárhol bevethető” – jelentette ki Šimko. Szlovákia a háború befejezése után egyelőre nem tervez új alakulatokat küldeni a térségbe. (m, o, s, t, i, ú)

TEGNAP TÖRTÉNT

A britek értékelése szerint a Köztársasági Gárda állásainak bombázásával lényegében megkezdődött a harc Bagdadért.

eljesen a szövetségesek kezére került Umm-Kaszr.

Az amerikai tengerészgyalogosoknak Násziríjánál sikerült átkelniük az Eufráteszen

Amerikai bejelentés szerint az elmúlt napokban 500 iraki katonát öltek meg.

Újabb hat amerikai hadihajó kelt át a Szuezi-csatornán, s tart az Öböl felé.

A CIA illetékese közölte: meggyőződésük, hogy az iraki elnök még él.

Szaddám harcba szólította országának törzseit.

A szövetséges légierő több hullámban bombázta az iraki fővárost.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?