A téziseket egyeztették

Pozsony. Lapunk információi szerint tegnap este először a leendő kormány programjának téziseiről tárgyalt a koalíciót megalakító négy jobbközép párt, az SDKÚ, az MKP, a KDH és az ANO.

Pozsony. Lapunk információi szerint tegnap este először a leendő kormány programjának téziseiről tárgyalt a koalíciót megalakító négy jobbközép párt, az SDKÚ, az MKP, a KDH és az ANO.

A minisztériumok és a parlamenti posztok elosztásának taglalása lapzártánkig nem kezdődött el, sőt elképzelhető, hogy nem is került rá sor.

Értesüléseink szerint az MKP már nem ragaszkodik olyan vehemensen Bugár Béla parlamenti elnökségéhez, mint korábban. Harna István viszont nem akar ismét miniszter lenni, míg a földművelési tárca élére Farkas Pál jelölése nem egyértelmű. Az SDKÚ lemondott a belügy igazgatásáról, Ivan Šimko vagy az igazságügyi, vagy a védelmi tárca élén köt ki. Az viszont biztos, hogy Zuzana Martináková nem lesz szociális miniszter, inkább a parlament alelnöki pozícióját célozza meg. Az is világossá vált, hogy az ANO ragaszkodik a gazdasági minisztériumhoz, amit Robert Nemcsics vezetne. Ha mindez igaz, ez lenne az első szlovák kormány a szabad választások óta, amelyben nem lenne nő. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?