Colorado Springs. Három hónappal a Salt Lake City-ben sorra kerülő téli olimpia előtt megvált edzőjétől a négyszeres világbajnok műkorcsolyázó, Michelle Kwan. „Mindkettőnknek az a célunk, hogy én legyek a legjobb a világon – mondta az amerikai sportoló.
Keresés
Túl gyorsan számolt a bíró
New York. Lennox Lewis szerint túl gyorsan számolt a mérkőzésvezető április 22-én, amikor az amerikai Hasim Rahman elhódította tőle a Boksz Világtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú profi bajnoki címét.
Deisler idén már nem játszhat
Berlin. Az év végéig biztosan nem léphet pályára Sebastian Deisler, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC középpályása. Király Gábor és Dárdai Pál térdoperáción átesett csapattársának sérülése súlyosabb volt, mint azt az első diagnózisok megállapították.
Olimpia: új elnök Japánban
Tokió. Takeda Tszunekazut választották a Japán Olimpiai Bizottság új elnökévé a szeptember 9-én elhunyt Jagi Jusiro helyére. Az 1998-as naganói téli játékok sportigazgatója egyedüli jelölt volt a posztra. Az 53 éves Takeda (mandátuma 2003.
El-Guerrouj: marad az 1500
Rabat. Jövőre is elsősorban 1500 méteren versenyez Hicham el-Guerrouj. A marokkói futó korábban kilátásba helyezte, hogy 5000 méterre vált, de most ismét kedvenc távjára készül, hogy 2004-ben végre olimpiai bajnok legyen Athénban.
Forma–1: Ralf Schumacher apa lett
Salzburg. Fia született Ralf Schumachernek, a Forma–1-es BMW-Williams német autóversenyzőjének. Cora Brinkmann, a 26 éves pilóta 24 éves felesége Salzburgban hozta világra a 2,4 kilós babát. „Ez a legszebb nap az életemben – mondta a boldog apa. (MTI)
Csak a világháború lehet akadály
Genf. A harmadik világháborún kívül semmi sem akadályozhatja meg, hogy jövőre az egyesült államokbeli Salt Lake City megrendezze a téli ötkarikás játékokat. Ezekkel a meglehetősen egyértelmű szavakkal reagált Francois Carrard, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főigazgatója Gerhard Heiberg nyilatkozatára.
Csütörtökön döntenek a folytatásról
Berlin. A koblenzi bíróság csütörtökön dönt arról, hogy helyben vagy egy másik ítélőszék előtt folytatódjon a 63 rendbeli kábítószer-kereskedelemmel és -birtoklással vádolt Christoph Daum labdarúgóedző pere. Ügyvédei szerint a 47 éves szakember a városon kívül követte el tetteit. (MTI)
Végre megállapodtak a klubelnökök
Szentgyörgy. A Pozsony melletti kisvárosban üléseztek a szuperligás labdarúgócsapatok klubelnökei. Megállapodtak, hogy az élvonalbeli futballisták alapfizetése nem lehet több mint 40 000 korona, s az átigazolásért csak a klub kap majd pénzt.
Olaszország: súlyos büntetések
Róma. Az Olasz Labdarúgó Szövetség súlyos pénzbüntetést szabott ki a Verona és a Lazio csapatára a szurkolók rasszista magatartása miatt. A vasárnapi Fiorentina–Verona találkozón (0:2) a vendégek drukkerei egy horogkeresztes zászlót lengettek, ezért a klubnak 20 ezer dollárt kell fizetnie.