Egy kamera, amely mindent lát

A belső körgyűrű mentén találhatók a gammafotonokat regisztráló detektorok (számuk meghaladja az ötszázat is), amelyekben leggyakrabban nátrium-jodidot vagy bizmut-germánium-oxid kristályokat használnak arra, hogy az emberi szem számára is láthatóvá tegyék a gammafotonokat. Hogy ezeket értékelhető elektromos jellé alakíthassuk át, szükség van minden detektor mellé egy-egy fényelektron-sokszorozóra (photomultiplier) is. Egy-egy gyűrű általában 3-6 milliméter vastagságú szeletet fog át, tehát ahhoz, hogy megnöveljük a kamera látóterét (ez a legmodernebb berendezésekben 10-16 cm), a detektorokat lehetőleg nagy számú gyűrű mentén kell elhelyezni. A legkorszerűbb PET-kamerák már háromdimenziós adatgyűjtést is lehetővé tesznek, s a beteget „tetőtől talpig“ meg lehet vizsgálni. A felerősített jeleket számítógépekkel teszik láthatóvá és értékelhetővé.

Ahhoz azonban, hogy a szervezet belsejébe pillanthassunk, szükség van sugárzó izotópokra. Ezeket, mint már említettem, a cikotronokban állítják elő. A PET-vizsgálatoknál leggyakrabban négy gyengén sugárzó, nagyon rövid felezésű radioaktív izotópot alkalmaznak (C, O, N, F). Ezeket nem elemi formában, hanem valamilyen molekulára kötve (biológiai aktív jelzőmolekula) juttatják be a szervezetbe. Ezeket a vegyületeket radiofarmakonoknak nevezik, s a lehető legrövidebb idő alatt (a szóban forgó radioaktív izotóp felezési idejének háromszorosa a felső határ) elő kell állítani őket, hogy a radioaktív bomlás miatti veszteség minimális legyen. A jelzőmolekulákat (tehát a radiofarmakonokat vagy más szóval a radiotracereket) többnyire intravénás injekcióval juttatják a szervezetbe, de a légnemű jelzőanyagot be is lélegeztethetik. Fontos szempont az is, hogy a jelzőmolekula aktivitásának szintje kellőképpen magas legyen, hogy az orvosok jól értékelhető felvételeket kapjanak. A radiofarmakon szintézisét követően minőségi ellenőrzést is végeznek, nehogy valamilyen szennyező vagy fertőző anyag kerüljön a beteg szervezetébe. A kezelő személyzet és a betegek sugárvédelmére nagy gondot fordítanak. Mivel gyengén sugárzó és rövid felezési idejű izotópokról van szó, a páciensbe juttatott dózis gyakorlatilag néhány óra alatt lebomlik és sem rá, sem pedig hozzátartozóira vagy környezetére nem jelent veszélyt.

Belgiumban vesztegel

Az 1990-es évek közepén néhány politikusnak és nukleáris szakembernek támadt az az ötlete, hogy Oroszország Szlovákiával szembeni tartozását olyan berendezések leszállításával vagy közvetett finanszírozásával is csökkenthetné, melyeket a tudományos kutatásban, az iparban vagy épp az orvosi ellátásban lehetne hasznosítani. ĺgy született meg egy ciklotronközpont létrehozásának a terve, amelyre az akkori Mečiar-kormány is áldását adta és 10 millió dollárt különített el. A Dzurinda-kabinet 1999-ben az orosz államadósságból származó összegből további 108 millió dollárt hagyott jóvá a ciklotronközpont létrehozására. Ebből 28 millió dollár jutna az építkezésekre, míg a technológiára 80 millió dollárt költenének. Az eredeti tervek szerint a központ felépítését 2006-re kellene befejezni, de ez a határidő a környezetvédők tiltakozása miatt veszélybe került. Ez az oka annak is, hogy a már legyártott és megvásárolt orvosi ciklotron Belgiumban vesztegel, s előreláthatóan csak jövőre érkezik meg hozzánk. A teljesség kedvéért el kell mondani: a majdani ciklotronközpontban nemcsak radioaktív izotópokat lehet majd előállítani, hanem a ciklotron segítségével gyógyíthatnak is a szakemberek. A másodpercenként 100 ezer km-es sebességgel haladó gyorsított protonok például a rákos daganatok elpusztításában alkalmazhatók. Egy ilyen gyorsítóból a világon csak 15 található, de az orosz államadósságból talán erre is futná. Ezt az egyik legjelentősebb szlovákiai szaktekintély, dr. Ján Ružička professzor, a ciklotronközpont koordinációs tanácsának titkára állítja, aki szerint a bennünket körülvevő környezet természetes radioaktivitása jóval nagyobb a ciklotron sugárzásánál.