Védik a cseh nemzeti érdekeket

Miloš Zeman kormánya nincs megelégedve azzal, ahogyan a cseh média ír a cseh-német viszonyról, konkrétan a Beneš-dekrétumokról – közölte a legutóbbi kormányülésen Pavel Dostál kulturális miniszter. Majd bejelentette: a kormány ezért úgy döntött, hogy Szudétavidék – még élő probléma? címmel részletes tájékoztató kiadványt jelentet meg. S hogy mindenki tudja, miről van szó, hozzátette: „a legfontosabb cseh sajtótermékek német tulajdonban vannak“.

A cseh kormány úgy látja, hogy a prágai lapok információi egyre inkább „egyoldalúak és félrevezetőek“. A közszolgálati média állítólag szintén nem védi kellőképpen a cseh nemzeti érdekeket. „Ezért fontosnak tartjuk, hogy mi (a kormány) is hozzájáruljunk a közvélemény jobb tájékoztatásához“ – mondta a miniszter.

Míg a cseh politikusok függetlenül pártállásuktól gyakorlatilag egységes frontba tömörülve védik a II. világháború után kiadott, s az akkori csehszlovákiai németeket és a magyarokat sújtó dekrétumokat, amelyeket egyre inkább vitatnak Európában, addig a cseh sajtó jóval színesebb, tárgyilagosabb, s rendszeresen nagy teret ad a dekrétumok bírálóinak is. ĺgy olyan tények és álláspontok is nagy nyilvánosságot kapnak, amelyek nem támasztják alá a politikusok által hangoztatott leszűkített hivatalos verziót a jó csehekről, s a gonosz németekről, illetve magyarokról.

Ami a sajtó tulajdonosi hátterét illeti, abban Dostálnak igaza van. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a német kézben lévő cseh lapok csak a német érdekeket védenék, mégpedig a cseh érdekek ellenében. Aki olvassa a cseh lapokat tudja, hogy ez nem így van, s a kérdés sokkal árnyaltabb.

A négy legolvasottabb cseh országos napilap közül kettő – a liberális Mladá fronta Dnes és a konzervatív Lidové Noviny – a német Rheinisch-Bergische Verlagsgesellschaft tulajdonában van. A baloldali Právo és a Hospodářské Noviny című gazdasági és politikai lapok többségi tulajdonosai csehek. A Vltava-Labe-Press kiadóvállalat, amely több mint ötven regionális napilapot ad ki, a bajor Passauer Neuer Presse tulajdonában van. A II. világháború utáni események kormányhoz közelálló értelmezését e lapok közül leginkább a Právo vállalja, míg a Hospodářské Noviny félúton van.

Dostál szerint a kiadványt vezető cseh történészekkel együttmű-ködve a kulturális tárca fogja elkészíteni. A könyv cseh szempontból fogja megvilágítani a cseh-német viszony alakulását 1848-tól a II. világháború befejezéséig, illetve a szudétanémetek kitelepítéséig. Tartalmazni fogja továbbá a szudétanémeteket érintő Beneš-dekrétumokat és a nagyhatalmak akkori álláspontját ebben a kérdésben. Az írásos anyagot számos korabeli fénykép fogja kiegészíteni. A tervek szerint a Szudétavidék – még élő probléma? 40 ezer példányban lát majd napvilágot, s a cseh lakosság ingyen jut majd hozzá. Idegen nyelvű kiadás egyenlőre nem szerepel a tervben – jegyezte meg a miniszter.

Csehországban a kormányzatnak nincs lehetősége beavatkozni a médiába, s a közszolgálati televízió és rádió is általában igen kritikusan foglalkozik a kabinet és az egyes tárcák tevékenységével. Minden média módfelett ügyel a hírek objektivitására, és a vélemények, kommentárok terén pedig általános gyakorlat a pro és a kontra érvek egyidejű szerepeltetése. Ebből kifolyólag közvetített például a cseh televízió egyórás interjút Bernd Posselttel, a kitelepített szudétanémetek szövetségének elnökével, akinek Beneš-dekrétumokat élesen elítélő véleményével szintén egyenes adásban vezető cseh politikusok szálltak vitába.

A közszolgálati televízió tavaly és az idén is öt-ötmilliárd koronás költségvetési támogatást kapott. A televíziós, illetve rádiós készülékek utáni havi előfizetési díj 75, valamint 37 korona, amely szintén a televízió és a rádió költségvetését gazdagítja. Ugyanakkor az ország hírügynöksége, a Cseh Távirati Iroda (ČTK), pedig a kilencvenes évek közepétől állami támogatás nélkül működik, s néhány éve már nyereséges. A ČTK azért utasította el az állami támogatást, nehogy a hatalom esetleg megpróbálja befolyásolni a hírügynökség hírszolgálatát. A ČTK hírszolgálatát, amely egy belső szakmai szabályzat alapján működik, és amelyet évek óta mind a kormányzat, mind az ellenzék is objektívnek és kiegyensúlyozottnak tartja.

A prágai sajtó azonnal bírálta a kormány elképzeléseit. A Lidové Noviny szerint ez a döntés azokat a kommunista időket idézi, amikor a történelemnek csak egyfajta értelmezése volt elfogadható, mégpedig az, amelyet a mindenható párt titkárságai dolgoztak ki. A történelem állami értelmezését akkoriban is hivatalos publikációkban terjesztették, hogy felnyissák a nép szemét, hogyan is kell a múltat látni. Dostál mintegy 30 évvel próbálja meg visszavetni Csehországot. Az effajta propaganda legutóbbi változatát ugyanis a Tanulságok címmel a kommunista rendszer jelentette meg (a hetvenes évek elején megjelent könyvecske az 1968-as reformidőszak hivatalos értelmezését tartalmazta) – véli a lap.

Pavel Dostál és a kormány többi minisztere valószínűleg még nem értették meg, hogy a cseh nemzet egyetlen érdeke a nyitott és élő társadalom, amelyben senki nem mondja meg a másiknak, hogyan kell írnia vagy gondolkodnia a világról. A dostáli idegengyűlölettel befestett cenzúra ellenkező irányban halad: az erőszakkal bezárt társadalom, s a szabad szó végleges eltüntetése felé.

A szociáldemokrata pártnál, amelynek tiszteletbeli elnöke Miloš Zeman oly gyakran hivatkozik Tomáš Masarykra, ez egyenesen botrányos álláspont. Masaryk ugyanis azt szokta mondani, hogy a demokrácia nem más, mint párbeszéd. A Zeman-kormány azonban úgy döntött, hogy a párbeszéd helyett saját totalitárius monológját fogja kiosztani a cseh állampolgároknak, mégpedig ingyen – mutat rá a Lidové Noviny.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?