Pozsony. A kontinensviadalra készülő szlovák rendőr labdarúgó-válogatott Budapesten előkészületi mérkőzést játszott a házigazda magyar egyenruhások ellen, és Žilka, valamint Šebesta góljával 2:0 arányban nyert.
Keresés
Robbie Keane nem akar távozni
Leeds. Robbie Keane, az ír labdarúgó-válogatott legjobbja nem akar távozni a Leeds Unitedtől, pedig a klub már megegyezett a Sunderlanddel. – Nem tárgyalok más csapattal.
Boczkó aranyérmes
Moszkva. Magyar sikert hozott a férfi párbajtőrözők egyéni versenye a moszkvai vívó Európa-bajnokságon: Boczkó Gábor aranyérmes lett, Imre Géza és Kovács Iván a harmadik helyen végzett.
Erősítettek a szenciek
Szenc. A korábban Kassán tevékenykedő Erik Bogdanovský irányításával (Ladislav Molnár Újpestre szerződött) készül a bajnoki rajtra a II. ligás szenci Koba futballcsapata. Stanislav Koch segíti a keleti tréner munkáját, a kapusokkal Dušan Keketi foglakozik.
Mauresmo győzelme
London. A meg-megújuló esőzés miatt tegnap csak négyórás késéssel kezdődhetett el a játék a wimbledoni teniszbajnokságon. A női negyeddöntőben Mauresmo két játszmában nyert Capriati ellen. A S. Williams –Hantuchová taláűlkozó lapzárta után ért véget.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
A jó asszony nemcsak azért jó hírű, mert igazán jó, hanem mert jónak is látszik.
Miguel de Cervantes
NÉVNAP
Ulrik
Német eredetű név, s a hasonló hangzású Ulrich magyarításának eredménye. Jelentése: öröklött birtokán uralkodó.
HALLOTTA MÁR?
Gabonaköröket találtak a búzaaratók a Hajdú-bihari Nagyzomlin határában. A három, mintegy 6 méteres átmérőjű, 30 cm széles körgyű-rűben az égési nyomokat mutató gabonaszálakat már a Magyar Ufókutató Hálózat megyei szakértői is megvizsgálták. Az ufókutatók szerint három hónaposak lehetnek a körök.
Nem mindenkinek jó a vodkakúra
Kolozsvár. Egy orvoscsoport bebizonyította, hogy a vodka kitűnő a szívrendszeri panaszok gyógyításában.
A felfedezés a kolozsvári Rehabilitációs Kórház orvosainak köszönhető.
Jockey legalizálná a marihuánát
New York. A Dallas sorozat egykori sztárja, Larry Hagman hadjáratot indított azért, hogy legalizálják a marihuánát, mert az szerinte sokkal kevésbé káros, mint az alkohol. A 70 éves színész, Larry Hagman hosszú időn keresztül szenvedett az alkoholizmusától, míg végül májátültetést kellett rajra végrehajtani.
Beállítható az új ragasztó
A legerősebb ragasztók arról híresek, hogy amit egyszer összeragasztottak, azt soha többé nem lehet szétszedni (károkozás nélkül). Gyakran előfordul azonban, hogy ezt mégis meg kellene tennünk, ezért inkább silányabb minőségű ragasztót választunk, mely már akkor sem tart semmit, amikor szükségünk lenne rá.