A Jó Gazda júliusi száma a bakhátas uborkatermesztés tápanyagpótlási és öntözési feltételeit taglalja. Bemutatja a 2002-es fajtajegyzékben szereplő új támrendszeres paradicsomfajtákat, ismerteti a gyapottok-bagolylepke kártevését és az ellene való biológiai védekezés lehetőségeit.
Keresés
Három év halasztás
Pozsony. Csak három évvel Szlovákia EU-csatlakozása után vásárolhatnak majd nálunk külföldi magánszemélyek termőföldet.
A parlament által napokban módosított és elfogadott devizatörvény számos korlátozást is magában foglal.
A Cereol pert indít
Pozsony. A szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet (ŠVPS) újra engedélyezi a 100 százalékos, egyliteres kiszerelésben forgalmazott, 2001. december 4-én gyártott Vénusz napraforgó-étolaj szlovákiai forgalmazását – jelentette a TASR hírügynökség.
A szőlőmolyok elleni védekezés
Évről évre sok gondot okoznak termelőinknek a szőlőmolyok. Kellő permetezés hiányában a lárvák a bogyók megrágásával utat nyitnak a szürkepenész tömeges elszaporodásának, így pedig a legjobb gombaölő készítményektől sem várhatunk átütő sikert.
Nehezebb lesz fegyvert venni az amerikai szupermarketekben
A Wal-Mart áruházlánc ezentúl csak akkor ad el fegyvert, ha a vásárló előéletét megvizsgálják. Az ellenőrzést a korábbi szabályok alapján is le kellett folytatni, de ha annak eredménye nem jött meg időben, a fegyvert akkor is el lehetett adni.
Titkos béketervet készített Sharon és Bush
Izraeli lapjelentések szerint az izraeli kormányfő csütörtökön egy Caesereában tartott gazdasági konferencián fedte fel, hogy létezik a titkos terv, ám annak részleteit nem ismertette.
SZDSZ: Orbán a felelős a rendbontásokért
Az SZDSZ szerint Orbán Viktor a felelős a csütörtöki hídfoglalásért és tüntetésekért, mert ő bujtotta fel az embereket akciók szervezésére.
Jogszerűen oszlattak
Kellő határozottsággal, szakszerűen hajtották végre feladataikat a rendőrök a Budapesten csütörtökön jogellenesen szervezett demonstrációk elleni fellépés során - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Kis híján egymásnak ütközött két repülő Nagy Britanniában
Kis híján a hétfő éjszakai németországi gépütközéshez hasonló baleset következett be Nagy Britannia légterében, jelentette be a brit légügyi hatóság. Két belföldi repülőjárat veszélyesen, kevesebb mint 300 méterre közelítette meg egymást.
Terror Háza - Le Soir
A legnagyobb francia nyelvű belga lap, a liberális Le Soir fanyalgó jegyzetet közölt a Terror Házáról. A lap Kelet-Európa-szakértője, Pol Mathil jegyzete felidézi az Andrássy út 60.