Fülek önkormányzata sikerrel járt a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökséghez (MKÜ) benyújtott támogatási kérelmével. A Dél-Nógrádi Partnerség Helyi Akciócsoportja által 80 ezer eurós támogatást szerzett, amelynek köszönhetően csaknem az egész Vasúti utcát felújítja. Társfinanszírozásra nem lesz szükséges, a város csak a projekt azon kiadásait téríti, amikre nem kaptak támogatást.
Széleskörű felújítás vár a Vasúti utcára

A támogatásnak köszönhetően a város már az idén felújít mintegy 539 méter hosszú útszakaszt, ami több mint 3400 négyzetméternyi területet tesz ki. Az utca már régóta rossz műszaki állapotban van, különösen az elején, a Püspöki út és Sládkovič/Kistemető utcák közötti kereszteződéséknél.
Az állapota a sűrű forgalomnak is köszönhető – az utca a nagyállomás, munkaügyi hivatal, családi házak és üzletek irányába vezet, de nem kerülik el a vasútállomás melletti ipari területre haladó járművek sem.
A felújítás nem érinti az egész utcát, az új felület a Püspöki úttól nagyjából a közelmúltban kiépített kerékpáros útig tarthatna. Ennek oka az a tény, hogy az állomás előtti fennmaradó területek revitalizációjával, az útfelületeket is beleértve, a város egy további, előkészületben lévő projektje számol.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.