A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szerdán Budapesten tartotta ülését; a tanácskozás kiemelt témái az új kormánynak a határon túli magyarságot érintő elképzelései, a határon túli pártok, szervezetek álláspontjai, illetve a kedvezménytörvény végrehajtásának tapasztalatai.
Keresés
Merényletet terveztek Kostunica ellen
Merénylet készült a hétfői szarajevói hármas boszniai-horvát-jugoszláv államfői csúcstalálkozó résztvevői ellen - közölte a Boszniában szolgálatot teljesítő nemzetközi rendőrség (IPTF).
Perelik a rendőrséget a tömegoszlatás miatt
Pert indít a július 4-i Kossuth téri tömegoszlatás miatt a rendőrség ellen Takács András, a Szociáldemokrata Párt szóvivője és két társa. Szerintük ugyanis az emberek csupán egy bejelentett tüntetéshez csatlakoztak, így nem kellett volna feloszlatni a tömeget.
Tőkés visszarendeződéstől tart
Élesen kritizálta a Magyar Állandó Értekezlet szerdai ülésének résztvevőit Tőkés László erdélyi református püspök. Tőkés párhuzamot vont a magyar és a román kormány között, mert szerinte a két ország politikájában a visszarendeződés jelei érezhetők.
Fekete angyal Amerikában is
Emberölés gyanújával tartóztattak le egy texasi szakápolónőt, akiről feltételezik, hogy idős embereknek olyan injekciókat adott be, amelyek hozzájárultak halálukhoz. A rendőrség két hónapig nyomozott húsz gyanús haláleset ügyében a helyi kórházban.
Medgyessy: a kedvezménytörvényből a maximumot kell teljesíteni
A magyar miniszterelnök szerint a státustörvényből a lehető legtöbbet meg kell valósítani, anélkül, hogy mások jogos érdekei sérülnének.
Eminemet meztelen rajongók üldözik
A népszerű rapsztár, Eminem nem képes távol tartani detroiti házától a meztelen rajongóit.
Eminemet igazi sztárkultusz övezi az Egyesült Államokban. Hölgy rajongóinak száma végtelen, főleg mióta a sztár szakított Mariah Careyvel, s így elvileg szabad prédává vált.
Tüdőgyulladás nehezíti Stohl gyógyulását
A tizenegy napja súlyos autóbalesetet szenvedett Stohl András még mindig az intenzív osztályon van. A géppel lélegeztetett színész-műsorvezető tüdőgyulladást kapott.
Még mindig nem tért magához az autóbalesete óta intenzív osztályon fekvő Stohl András.
Az Orbán-bányák milliárdos forgalmat könyveltek el tavaly
Közel egymilliárdos árbevételt produkáltak tavaly az Orbán-bányák - ez derül ki a székesfehérvári cégbíróságra benyújtott adatokból. A cégek közül a legnagyobb forgalmat a saját kézben lévő Gánt-Kő Kft. termelte.
Civakodik a Medgyessy-bizottság
A Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság keddi alakuló ülésén Toller László szocialista alelnök jogszabály és házszabály sértéssel vádolta Balogh Lászlót (MDF), a testület elnökét, amiért az hétfőn számos levelet küldött szét előzetes egyeztetés nélkül.