Hova tűnt a gyermekkor?

Gyermekkor – ez az a korszak, ahol minden kezdődik, a személyiség alakul, s az értékrend lassan összeáll. Itt nem állunk meg, hisz egy életen át formálódunk, de tény, hogy nagyon sok mindent hozunk magunkkal a gyerekkorunkból. Megannyi szép emléket, csalódást, barátságot, árulást, sikert és küzdelmet. Minden jó és kevésbé jó élmény tett azzá, akivé váltunk, s alakítottuk saját szájízünk szerint azt a bizonyos kezdőcsomagot, amit a felmenőink hagytak hátra. Mennyi az elég? Való igaz, hogy rengeteg inger ér minket az élet minden területén, köszönhetően a felgyorsult világnak és a mindenhová befurakodott technikának. Itt jön a generációk közti probléma. Egyre nehezebb megértenünk egymás értékrendjét, felfogását, szóhasználatát. Hol rontottuk el, ha egyáltalán elrontottuk? Legyünk megértőek, vagy vágjuk nyakon egymást, hogy észhez térjünk? Kezdünk az őseink állította csomaggal, jön még a világ nyújtotta inger, a tapasztalatok, és a neveltetés is bekacsint valahol. Kell ezt tetőzni?

Látni az embereken a leterheltséget, túlhajszoltságot, a világ adta pörgő életmód negatív hatásait, és ez alól sajnos a gyermekek sem kivételek. Minden szülő tesz azért, hogy minél többet adjon, de vajon megéri, ha ezzel elvész a gondtalan gyermekkor? Az iskolapadban ülve gyakran csak a szakkörökkel túlterhelt, fáradt, közömbös, idő előtt kiégett kis felnőttet látni. Mindez nagyon fontos, de mikor él úgy igazán az a gyerek? Fontos a kellő egyensúly megtalálása.

Félreértés ne essék, itt senki nevelési technikáját nem akarjuk kritizálni, mert módjával igenis bejárható az a bizonyos arany középút. Viszont nem árt mérlegelni, vajon megéri ilyen fiatalon ennyire nagyon leterhelni a gyereket? Még felsorolni is sok, hogy legtöbbször a gyereknek az iskola után egyből az ilyen-olyan szakkörökön, edzéseken vagy különórákon kell teljesítenie, majd amikor hulla fáradtan hazaesik, még a házi feladat is várja. Emellett töltsön együtt a család minőségi időt, másnap pedig kezdődik minden elölről. Ekkor történik az, hogy az örökölt frusztrációra még rátesz a megfelelési kényszer, a stressz és minden egyéb. Itt ér véget a gyermekkor lelkileg.

Hová tűnik így mindenki? Milyen világot nevelünk az utánunk következő generációknak? Fogalmam sincs, de talán jobb nem is belegondolni. A sikert és a vele járó hajtással nevelgetett, megérdemelt stresszt bizony túlértékelik. Mozdítsuk ki magunkat egy pillanatra ebből a megállíthatatlan pörgésből, mert igenis megállítható, csakis rajtunk múlik!