Szakszervezeti kurázsi

Sok szó esik mostanában a szakszervezetek elbátortalanodásáról. A vizsgálódások csak ritkán taglalják az elgyávulás okait. Gúnyolódhatunk vagy sajnálkozhatunk azon, hogy a szakszervezetek által meghirdetett tömegdemonstrációkon legfeljebb néhány százan vesznek részt. A távolmaradás nem éppen annak a bizonyítéka, hogy „ahány szaki, annyi érdekvédelmi oroszlán”. Baloldali gondolkodású lévén, azt tartom, hogy amikor Szlovákia némely körzeteiben 30–40 százalékos a munkanélküliség, amikor ebben az 5,5 millió lakosú országban 500 ezer körüli a munkanélküli-segélyből vagy szociális támogatásból tengődők száma, a gyenge szakszervezet is jobb a semmilyennél. Vajon mitől legyen bátor egy munkavállaló, ha ott függ fölötte az elbocsátás Damoklesz-kardja? Már-már hasznosnak is tartom, hogy a melósok többségének nincs pénze napilapra; nem értesülnek róla, hogy az általuk megválasztott képviselők mennyire lelkesednek a munka törvénykönyve munkásjog-lefaragó módosításaiért. Ilyen viszonyok között a gyenge, de mégiscsak létező szakszervezet a munkavállalók csak egy töredékét, a közalkalmazottakat és a nagyvállalatiakat tudja megszólítani. Saktor, a szakszervezeti konföderáció elnöke a közelmúltbeli kormányintézkedések bejelentését követően kevéssé egyértelműen nyilatkozott a tiltakozások szervezéséről. Visszafogottsága remélem, abból a felismerésből ered, hogy egy rosszul sikerült tiltakozási kampány többet árt, mint használ. Ha tömegdemonstrációt ígérne, és a tömeg 180 tüntetőből állna, „szociálisan érzékeny” minisztereink ebből még akár azt a következtetést is képesek lennének levonni, hogy Szlovákiában a munkavállalóknak csak egy töredéke van olyan helyzetben, hogy szájába már-már belefolyik a drágítás előidézte áradat. A kormány kimutatása szerint egy háromtagú család havi költségvetését 400 koronával terhelik az intézkedések. A szakszervezeti elemzők szerint 1900 korona az áremelések következménye. Ha csak félig hihető a két számítás közötti differencia, már akkor is gyanítható a kormány fordított háryjánoskodása. Úgy tűnik, vannak kormánytagok, akik még csak elképzelni se tudják, hogy egy családfenntartó számára mit jelent a létfenntartási alap elvesztésétől való félelem. Saktorék talán felfedezik, milyen veszélyekkel jár egy kudarcos demonstráció, és mit jelent az erő jobb időkre tartalékolása. A háromoldalú egyeztetés sóhivatallá degradálására törekvő kormány viszont még nem fedezte fel, amit a nyugati demokráciákban már réges-rég tudnak: a nagy társadalmi feszültségeket csak erős szakszervezet képes lecsatornázni.