Marián Gáborík vezeti a góllistát

New York. Tizenhét mérkőzést játszottak az elmúlt hét végén az NHL-ben, pénteken a szlovákok közül Hossa és Pálffy asszisztált a góloknál, Zedník és Višňovský viszont a hálóba talált.

A Calgary Flames kapusának, Jamie McLennannek sok dolga akadt a Florida elleni összecsapáson – 25 lövést hárított, ám háromszor hálójába került a korong Reuters-felvétel A bajnokság során másodszor nem sikerült pontot szereznie a mérkő-zésen Mario Lemieux-nek (Pittsburgh), ki is kapott csapata a Tampa Bay otthonában. A meccs sztárja Lecavalier volt, akit éppen az előbb említett hokissal hasonlítanak össze. A fiatal korongozó három gólt ütött nagy nevű ellenfele együttesének.

Csak három lövés kellett a Los Angeles csapatának az utolsó harmadban ahhoz, hogy megszerezze a két pontot Ottawában. A hazai együttes első góljánál Hossa asszisztált, a másik oldalon Pálffynak volt gólpassza.

Tovább tart a Colorado kínlódása, ezúttal az Anaheimtől kapott ki saját pályáján.

A szombati 12 összecsapáson 16 szlovák hokis lépett jégre. Az Ottawa 1995 óta a legsúlyosabb vereségét szenvedte el, Bostonban maradt alul 7:1 arányban. A nézők a gólokon kívül sok-sok kiállítást láttak, a játékvezetők 142 büntetőpercet osztottak ki. Többször is verekedés volt a pályán, ebből már hagyományosan kivette részét Zdeno Chára is (Ottawa), akit aztán végleg kiállítottak.

Kilenc kapuralövése volt Marián Gáboríknak a San Jose-i Nabakov kapujára, s ebből egy a hálóban kötött ki, így a Minnesota fiatal szlovák sztárja 11 góllal vezeti a mesterlövők versenyét.

EREDMÉNYEK, PÉNTEK: New York Islanders–Edmonton 4:2 (2:0, 1:0, 1:2), Scatchard 2, Aucoin, Bates, ill. Smyth, Chimera; Ottawa–Los Angeles 2:3 (1:0, 1:2, 0:1), Redden (Hossa asszisztált), Bonk, ill. Rasmussen, Schneider (Pálffy asszisztált), Smolinski; Tampa Bay–Pittsburgh 4:1 (0:0, 1:1, 3:0), Lecavalier 3, Modin, ill. Dailgle; Dallas–Toronto 2:1 (1:0, 1:1, 0:0), Turgeon, Arnott, ill. Holden; Colorado–Ana-heim 2:3 – hosszabbítás után (1:0, 1:1, 0:1 – 0:1), Tanguay, Vrbata, ill. Kjellberg, Salej, Havelid.

SZOMBAT: Buffalo–Atlanta 4:6 (2:2, 1:2, 1:2), Hecht, Kotalik, Dumont, Graton, ill. Kovalcsuk, Rheaume 2, Heatley 2, Herperger; Boston–Ottawa 7:1 (4:0, 2:1, 1:0), Knuble, Thornton, Axelsson, Berard, Stümpel, Zamuner, Girard, ill. Hossa; Montreal–Los Angeles 3:1 (3:0, 0:0, 0:1), Perreault 2, Zedník, ill. Višňovský; St. Louis–Toronto 6:3 (2:1, 1:0, 3:2), MacInnis, Drake, Mayers, Weight 2, Drake, ill. Sundin, Rengerg 2; Columbus–NY Rangers 6:3 (3:0, 3:3, 0:0), Nash 2, Kivünen, Sanderson, Pronger, Wright, ill. Murray, Nedvěd, Dvořák; Wa-shington–Philadelphia 4:1 (0:0, 4:0, 0:1), Goncsar, Kowalchuk, Jágr, Bondra, ill. Recchi; Carolina–Pittsburgh 3:2 (0:1, 1:0, 2:1), Adams, Tanabe, Battaglia, ill. Straka, Daigle; New Jersey–Edmonton 3:6 (0:2, 1:1, 2:3), Rafalski, Berglund, Madden, ill. Smyth, Reasoner, Moreau 2, Comrei, Carter; Florida–Calgary 3:0 (0:0, 2:0, 1:0), Huselius, V. Bure, Jokinen; Tampa Bay–Chicago 2:3 – hosszabbítás után (0:1, 1:1, 1:0 – 0:1), St. Louis, Prospal, ill. Koroljov 2, Mironov; Phoenix–Vancouver 2:5 (0:1, 1:1, 1:3), Simpson, Briere, ill. Näslund, Letowski, Bertuzzi, Warriner, Linden; San Jose–Minnesota 2:4 (0:1, 2:1, 0:2), Ragnarsson, Nolan, ill. Ronning, Gáborík, Bouchard, Walz.

A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: 1. Mario Lemieux (Pittsburgh) 14 meccs, 8 gól, 22 gólpassz, 30 pont; 2. Martin St. Louis (Tampa Bay) 15-10-12-22; 3. Marián Gáborík (Minnesota) 15-11-9-20; 3. Alekszej Kovaljov (Pittsburgh) 14-10-10-20; 5. Doug Weight (St. Louis) 13-7-13-20; 6. Alekszandr Mogilnij (Toronto) 15-8-11-19; 7. Vincenct Lecavalier (Tampa Bay) 13-9-9-18; 8. Mike Modano (Dallas) 15-8-10-18; 9. Andrew Cassels (Columbus) 14-5-13-18; 10. Joe Sakic (Colorado) 14-9-8-17;...30. Peter Bondra (Washington) 15-8-6-14; ...37. Pavol Demitra (St. Louis) 13-2-12-14; ...52. Jozef Stümpel (Boston) 13-5-7-12; ...59. Marián Hossa (Ottawa) 12-7-4-11; ...100. Róbert Švehla (Toronto) 15-1-9-10.

NBA

Orlando–Seattle 105:98, Philadel-phia–Cleveland 108:84, Indiana– New York 107:94, New Jersey–LA Clippers 106:92, Washington–LA Lakers 100:99, Chicago–Dallas 87:114, New Orleans–Golden State 110:104; Phoenix–Portland 86:75; Utah–Atlanta 110:97, Sacramento– Memphis 99:91, Cleveland–Wa-shington 79:93, Indiana–Toronto 108:84, Miami–Seattle 82:84, Minnesota–Boston 99:105, Dallas–Detroit 114:75, Chicago–New Jersey 100:93, San Antonio–Portland 76:95, Denver–Memphis 84:73, Houston–Golden State 111:104, Milwaukee–Philadelphia 110:105 – hosszabbítás után.

A Detroit csapata a Fehér Házban

Washington. George W. Bush amerikai elnök a Fehér Házban fogadta a Stanley Kupa-győztes Detroit Red Wings jégkorongcsapatának tagjait. Az ünnepségen minden világsztár, sőt, az idény végén visszavonult legendás edző, Scotty Bowman is jelen volt. Mike Ilitch tulajdonos bejelentette, hogy a klub gyűjtést szervez egy leukémiás kisfiú műtétjére. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?