ÖSSZEÁLLÍTÁSSzolnoki Péter a Bon-Bon albumai és számos egyéb produkció után elkészítette a funkos, soulos, dzsesszes Follow Me című első szólólemezét.„Úgy érzem, most jött el az idő a szólóalbumra, bár már hét-nyolc évvel ezelőtt elkezdtem írogatni rá a dalokat.
Keresés
Leszerepelt 2013 sztárja
ÖSSZEFOGLALÓTavaly nyáron Robin Thicke T.I.-jal és Pharrell Williamsszel készített dala, a Blurred Lines folyt még a vízcsapból is. Idén már alig kíváncsi valaki Thicke új nagylemezére.Az előadó tavalyi, hatodik stúdióalbuma az USA-ban 177 ezer példányban fogyott el a megjelenés hetében.
Korbács, béklyó, fakanál

Felhívjuk érzékenyebb olvasóink figyelmét, hogy írásunk egy csúnya szót is tartalmaz. Mentségünkre legyen mondva: idézetben. Nem tudtuk elkerülni, hiszen az alábbiakban az utóbbi évek egyik legnépszerűbb műfaji változatáról, a BDSM regényekről esik szó.

Egy álom beteljesülése
MTI-HÍRLos Angeles. Microbes et gasoil címmel most nyáron forgatja legújabb filmjét Michel Gondry francia rendező, akinek Boris Vian Tajtékos napok című regényéből készült adaptációját a napokban kezdték vetíteni az amerikai mozikban.
Sok baleset történt Nagyszombat megyében

Nagyszombat. Az első félévben 599 közlekedési baleset történt a megye útjain, 26-tal több,

mint tavaly.

Iparművészeti vásár lesz Szencen
BARTALOS ÉVASzenc. Augusztus 9-én és 10-én nemzetközi iparművészeti vásárt rendeznek Szencen.
Idegenforgalmi információs központ nyílt
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSNagyszombat. Féléve nyitották meg a nagyszombati Idegenforgalmi információs központot. A hazai és a külföldi turisták körében is népszerű az iroda.A központot a Határon átnyúló idegenforgalmi információs és képzési központ projekt keretében alakították ki.
Nyílt levelet írtak a kultúrház igazgatójának
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSSzenc. Nyílt levélben kéri a Szenci Városi Művelődési Központ vezetője, Peter Szabo segítségét a Senec Moje Mesto Polgári Társulás. Próbatermeket és jobb tájékoztatást szeretnének.A polgári társulás az egyik közösségi oldalon jelentette meg a levelet.
Továbbra is hibátlanok Madarasék

Budapest. A már biztos csoportelső magyar férfi-vízilabdaválogatott az utolsó, horvátok elleni csoportmérkőzését is megnyerte az Eb-n (7:6), s hibátlan mérleggel várhatja a pénteki elődöntőt.

Hollandiában vizsgálják a holttesteket

Kijev. Megérkezett a kelet-ukrajnai Harkivba a maláj utasszállító repülőgép több mint 280 utasának holttestét szállító hűtővonat a szakadárok ellenőrzése alatt álló Donyeck megyei Torezből. A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép két fekete dobozát.