Katar már néhány hete tárgyal a leendő Trump-kormánnyal a Gázai övezeti tűzszüneti és túszelengedési megállapodásról, mert úgy érzi, hogy ennek ismét megnőtt az esélye az amerikai elnökválasztás óta – közölte szombaton Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni sejk katari miniszterelnök és külügyminiszter.
Keresés
A családi anekdotakincs mint mítoszkeret
Mi történik, ha az utóbbi évtizedben íródott krimik (Baráth, Hidas, Kondor) hangulatát összekeverjük Gabriel García Márquez családregényének mágikus realizmusával, megfűszerezzük a makucskai feltámadás mexikói hangulatával, összerázzuk, belehelyezzük a magyar hiedelemvilág és babonák vidéki miliőjébe, amelyben ezt halálosan komolyan vették, népies nyelvet adunk hozzá kitalált új szavakkal, sok humorral, de ugyanannyi komolysággal is? Létrejön egy regény, amit rendkívüli élvezet olvasni, szórakoztat, nevettet, de el is gondolkodtat egyben.
Fico szerint az orvosok átlépték a „vörös vonalat”, vasárnap intézkedéseket foganatosítanak
Robert Fico (Smer) miniszterelnök szerint a kormány vasárnapi ülésén további intézkedésekről döntenek az orvosok tömeges felmondásának ügyében.
Megcsúszott a havas úton, forgalmat irányító rendőrnőt gázolt el egy nyugdíjas
A rendőrnő sérülései kórházi ellátást igényeltek.
Tadej Pogacar lett az év férfi kerékpárosa a Vélo Magazine választásán
A szlovén Tadej Pogacart választotta az év férfi kerékpárosának a világ legjelentősebb szaklapja, a francia Vélo Magazine. A nők között a belga Lotte Kopecky végzett az élen.
A varrás hasznosan eltöltött idő, akár idős korban is
November végén zárult le a „Varrjunk Barbival” szakkör a Csallóközi Népművelési Központban. Miközben különleges programokat szerveznek, a központ udvarában álló Gallery Nova épülete is megújul.
Megtörtént! Vaklárma
„Karácsony felé közeledve a 155-ös segélyvonalon nem tipikus hívásokat is fogadunk. Van, aki a karácsonyfa díszítése közben sérül meg, vagy akkor, amikor a pontyot tisztítja. Egyszer egy férfi azért hívott bennünket, hogy adjunk neki ötletet, milyen vérnyomásmérőt vegyen az anyósának. Az alábbi eset azonban felejthetetlen volt.”
Harmincéves édesanya szenvedett halálos balesetet Nagyabonynál, hároméves kisfiát súlyos sérülésekkel szállították kórházba
A fiatal édesanya a helyszínen életét vesztette.
Légoltalmi csuklógyakorlatok civileknek
A Mindig valami más. Mindig ugyanaz című leltár válogatott közéleti és közérzeti írásokkal sokkol.
Tavaly a lakosság 30,3%-a érezte magát szegénynek Szlovákiában
Tavaly 30,3%-os volt Szlovákiában a szubjektív szegénység, 2020-hoz képest ez 3,7%-os növekedés. Ez a legmagasabb arány az EU-ban, az átlag 24,1%. Azonban a valóságban jelentős eltérés van a szubjektív szegénység és a ténylegesen szegénységi szint alatt élők aránya között – mutatott rá a Stratégiai Elemzések Intézete (ISA), az Eurostat adatait elemezve.