Tardoskedd. Ma a tardoskeddi római katolikus templomban 16 órakor adventi hangverseny kezdődik, amelyen fellép a kecskeméti Renaissance Consort és a pozsonyi Gaudium énekegyüttes (bm)
Keresés
Találkozó Vadkerty Katalinnal
Léva. A Reviczky-hónap keretében a Reviczky Magyar Házban holnap, 17 órakor író-olvasó találkozó lesz, melynek vendége Vadkerty Katalin. A találkozó témája az író-történész A kitelepítéstől a reszlovakizációig címen, Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről alcímen megjelent könyve lesz. (ú)
A kitelepítésről a Duna Televízióban
A felvidéki magyarság számára – Trianon mellett – a második világháborút követő kitelepítési program volt a legtragikusabb esemény. Ezt a problémakört próbálja meg a történész szemével körüljárni a Rendhagyó történelemóra című tévésorozat következő része, amelyet holnap reggel 8.45-től vetít a Duna Televízió.
Gigászi gospelfieszta
Kicsit rasszistagyanús a vélemény, amit egyszer hallottam, most mégis ide kívánkozik: a színesbőrűek két dologhoz mindenkinél jobban értenek. Nagyon keményen tudnak dolgozni, és istenáldotta tehetségük van a zenéhez.
László királyrul
Kassa. A holnapig tartó Független Színházak Fesztiváljának egyik magyarországi résztvevője a nyírbátori Hattyúdal Színház, amely a László királyrul című előadással érkezik Kassára. A társulat a Thália Színházban lép fel ma este 18.30 órai kezdettel.
Kiállítás és előadások
Dióspatony. Tegnap Kuky Anna Álomképek című kiállításának megnyitásával megkezdődtek a XI. Dióspatonyi Kulturális Napok. Ma 15 órakor Sírfeliratok a förgepatonyi temetőben címmel Héder Ágnes tart előadást. Holnap 10.30-kor Jöjj, népek megváltója címmel adventi hangverseny lesz a Rózsafüzér Királynéja Templomban.
Kerekasztal körül
Budapest. A Könyv és Nevelés című folyóirat, valamint a Mura Vidéke Baráti Társaság szervezésében az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épületében a gyermek- és ifjúsági irodalomnak az anyanyelv megőrzésében betöltött szerepéről zajlott beszélgetés.
Elmúlt az első tizenöt év
Az Árvácska gyermektánccsoport idén tizenöt éves. December 7-én jubileumi előadással ünneplik magukat, a csoport vezetője, Pribék Emőke kétszáz volt tagnak küldött meghívót, ami már a postázás miatt sem könnyü feladat, nem még a néptánc-oktatás szempontjából.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
Könnyebb két dollárt elverni, mint egyet megtakarítani.
Woody AllenNÉVNAP
Elza
Héber eredetű név, az európai nyelvekbe német közvetítéssel került, s mint ilyen az Elizabeth rövidülése folytán keletkezett. Jelentése: Isten az én esküvésem.
Konfliktustól félnek
Bukarest. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szerint komoly a veszélye, hogy konfliktust provokáljanak a román nemzeti ünnep alkalmából Csíkszeredában tervezett rendezvényeken.